Csupasport: Lubics Szilvia első sivatagi kalandja

2021.07.26. 21:33
A híres magyar szabadidő- és versenysportolók legemlékezetesebb napját bemutató sorozatunk negyedik részében Lubics Szilvia ultrafutónő meséli el a 2018-as Atacama Crossing első napját.

„2018. szeptember harmincadikán reggel háromezer-ötszáz méter magasan ébredtünk, ugyanis a hegyek között volt az első szálláshelyünk. Már előző nap kivittek minket a sivatagba busszal, én pedig kicsit aggódtam, vajon hogyan fogok aludni hét idegen emberrel egy sátorban. Az is zavart, hogy magaslaton kellett aludnunk, ahol jócskán fagypont alatt volt a hőmérséklet. Egy hálózsákkal, egy derékaljjal, illetve apró kéz- és lábmelegítő tappancsokkal védekeztem az éjszakai hideg ellen. Éjjel többször is felébredtem, és arra a testrészemre tettem ezeket a tappancsokat, amelyik éppen fázott. A szálláshelyünkről el kell mondanom, hogy a szervezők jelölték ki, kik aludjanak együtt. Nyolcan voltunk egy sátorban, négy nő és négy férfi. Volt ott egy dél-afrikai anyuka és a lánya, ők különösen jópofák voltak, az egész távot együtt gyalogolták le, ráadásul futás előtt minden nőt kisminkeltek, de még a dezodorjukat is kölcsönadták. Velünk aludt a sátorban egy chilei lány, aki Svájcban született, de felnőttkorában Chilébe költözött. Volt velünk egy örökös utazó, aki azt mondta magáról, hogy európai, de a világ minden részén megfordult már, továbbá egy olasz és egy angol srác, illetve egy japán fiú, akivel csak keveset beszélgettünk, mert zárkózott volt. Az esti tábortűznél szép lassan összebarátkoztunk egymással″ – emlékszik vissza Lubics Szilvia.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.„2018. szeptember harmincadikán reggel háromezer-ötszáz méter magasan ébredtünk, ugyanis a hegyek között volt az első szálláshelyünk. Már előző nap kivittek minket a sivatagba busszal, én pedig kicsit aggódtam, vajon hogyan fogok aludni hét idegen emberrel egy sátorban. Az is zavart, hogy magaslaton kellett aludnunk, ahol jócskán fagypont alatt volt a hőmérséklet. Egy hálózsákkal, egy derékaljjal, illetve apró kéz- és lábmelegítő tappancsokkal védekeztem az éjszakai hideg ellen. Éjjel többször is felébredtem, és arra a testrészemre tettem ezeket a tappancsokat, amelyik éppen fázott. A szálláshelyünkről el kell mondanom, hogy a szervezők jelölték ki, kik aludjanak együtt. Nyolcan voltunk egy sátorban, négy nő és négy férfi. Volt ott egy dél-afrikai anyuka és a lánya, ők különösen jópofák voltak, az egész távot együtt gyalogolták le, ráadásul futás előtt minden nőt kisminkeltek, de még a dezodorjukat is kölcsönadták. Velünk aludt a sátorban egy chilei lány, aki Svájcban született, de felnőttkorában Chilébe költözött. Volt velünk egy örökös utazó, aki azt mondta magáról, hogy európai, de a világ minden részén megfordult már, továbbá egy olasz és egy angol srác, illetve egy japán fiú, akivel csak keveset beszélgettünk, mert zárkózott volt. Az esti tábortűznél szép lassan összebarátkoztunk egymással″ – emlékszik vissza Lubics Szilvia.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07