Asztalitenisz: férfiválogatottunk kikapott, de még kijuthat az Eb-re

SZ. M.SZ. M.
2021.08.27. 21:33
null
Juhász Patrik beugróként megnyerte a maga mérkőzését (Fotó: Dömötör Csaba)
Az asztaliteniszezők belgrádi Eb-selejtezőjén férficsapatunk 3:2-es vereséget szenvedett Norvégiától, de szombaton a finnek ellen még kiharcolhatja az Európa-bajnoki részvételt.

Az asztaliteniszezők közelgő kolozsvári csapat Európa-bajnokságán (szeptember 28.–október 3.) a férfiaknál és a nőknél is huszonnégy válogatott indulhat, ám a mezőny még nem teljes, az utolsó üres helyek ezen a hétvégén, a belgrádi Eb-selejtezőn kelnek el. Mivel női válogatottunk a 2019-ben Nantes-ben megszerzett Eb-bronzéremmel jogot szerzett az idei indulásra, most csak a férfiakra kell figyelnünk. A belgrádi tornáról öt válogatott kvalifikál a kontinensbajnokságra, s mert a mieinket a 17 csapatos mezőnyben az első helyen emelték ki, egyértelműen esélyesként vártuk a rajtot még úgy is, hogy Majoros Bence családi okok miatt ezúttal nem tarthatott az együttessel, ezért Muskó Péter szövetségi kapitány Szudi Ádám és Ecseki Nándor mellett a fiatal, 20 éves Juhász Patriknak szavazott bizalmat.

A sorsolásnál a magyar válogatott a norvégokkal és a finnekkel került egy csoportba. A kiírás szerint a csoportgyőzelem egyenes utat jelent az Eb-re, de még a második helyezetteknek is lesz lehetőségük „pótvizsgázni”. Csapatunk a péntek esti programban azzal a norvég gárdával kezdett, amely délelőtt simán, játszmát sem nyerve, 3:0-ra kikapott a finnektől, a magyar–norvég viszont korántsem úgy alakult, ahogyan arra számítottunk. Addig még nem volt baj, amíg Szudi Ádám kisebb megingástól eltekintve jó játékkal verte Eskil Lindholmot, ám a második párban nem várt fordulat következett: Ecseki Nándor három szettben kikapott a 19 éves és a világranglistán nála 323 hellyel hátrább rangsorolt Borgar Haugtól. A meglepő eredmény azonnal felértékelte a harmadik helyen asztalhoz álló Juhász Patrik szerepét, rá várt a feladat, hogy Lars Ronneberggel szembeni győzelemmel újra magyar kézbe tegye az irányítást. Beugróként helyet kapó reménységünk végül négy szettben hozta a meccset, igazolván ezzel Muskó Péter döntését. Ezt követően viszont Haug Ecseki után 2:0-s hátrányból Szudit is felülmúlta, a mindent eldöntő ötödik találkozón pedig Lindholm a lehető legkisebb különbséggel, két ponttal jobb volt Ecsekinél, ezzel a norvégok 3:2-re nyertek.

A rossz rajt ellenére nincs még minden veszve: ha szombat délután 3:0-ra sikerül legyőzni a finneket, megvan a továbbjutás, 3:1-es és 3:2-es sikernél pedig a csoport második helyéről még lehet „pótvizsgázni”, a vereség viszont azt jelentené, hogy férficsapatunk nem lesz ott az Eb-n.

ASZTALITENISZ
EB-SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, BELGRÁD
A-csoport

Norvégia–Magyarország 3:2
Lindholm–Szudi Ádám 1:3 (–6, 7, –5, –1), Haug–Ecseki Nándor 3:0 (8, 6, 13), Ronneberg–Juhász Patrik 1:3 (8, –10, –11, –5), Haug–Szudi 3:2 (–9, –10, 8, 12, 6), Lindholm–Ecseki 3:2 (7, –12, 10, –5, 10)

A csoport másik mérkőzésén:
Finnország–Norvégia 3:0

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33