Torna: tizennégy ország száz versenyzője indul a szombathelyi GP-n

2021.09.21. 13:50
null
Kovács Zsófia is ott lesz a szombathelyi GP-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Tizennégy ország száz versenyzője méri össze a tudását a hétvégén a torna Magyar Grand Prix-n Szombathelyen, az Aréna Savaria Sportcsarnokban – közölték kedden sajtótájékoztatójukon a magyar szövetség és a versenyt szervező Pannonsport Kft. képviselői.


Altorjai Sándor főtitkár hangsúlyozta: egy hónap van hátra a világbajnokságig, ezért azoknak a versenyzőknek, akik a mezőnyből „aspiránsok", esélyes jelöltek a vb-szereplésre, a Szombathelyen sorra kerülő verseny újabb alkalom gyakorlatuk bemutatására, a felkészülés egyik fontos állomása.

Elmondta, a nagydíjon kilenctagú – öt férfi és négy nő – magyar csapat vesz részt. Hangsúlyozta, a hölgyek közül Székely Zója, Bácskai Csenge és az olimpikon Kovács Zsófia, a férfiaknál pedig Vecsernyés Dávid, Balázs Krisztián és Mészáros Krisztofer nemzetközi szinten is erősnek számító gyakorlataira érdemes majd figyelni.

Berki Krisztián olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok tornász, a szövetség elnökségi tagja emlékeztetett: idén februárban egy online konferencián jelentette be, hogy abbahagyja versenyzői pályafutását, azóta a szövetségben dolgozik mint sportigazgató, és úgy véli, megtalálta a helyét, jól érzi magát az új feladatkörben.

„Továbbra sem akartam elszakadni a szeretett sportágamtól, a Magyar Tornaszövetség pedig partner volt ebben a törekvésemben. Az elmúlt több mint harminckét év, amit a tornateremben eddig eltöltöttem, megfelelő rutint ad ahhoz, hogy a magyar versenyzők felkészülését segítsem” – fogalmazott.

Kalmár Melinda, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: szigorú járványügyi óvintézkedések közepette rendezik meg a nemzetközi versenyt, a résztvevőket többször tesztelik, és a nézőktől is védettségi igazolvány felmutatását kérik majd.

Hozzátette: a pénteki kvalifikációs nap a nézők számára ingyenes lesz, szombatra és vasárnapra viszont belépőjegyet kell váltani. A nők selejtezője pénteken délután három órakor kezdődik, a férfiaké ezt követően indul. Szombaton és vasárnap a szerenkénti döntők szintén délután három órakor kezdődnek.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Szombathely számára fontos, hogy a város időről-időre nemzetközi szintű versenyeknek ad otthont, így a jövőben is folytatni és támogatni kívánják ezt a hagyományt.

MTI

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
18 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
Tegnap, 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23