Sakk: az oktatás lesz a 7. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.10.01. 08:06
null
Polgár Judit (Fotó: MTI)
Első alkalommal rendezik meg hibrid formában a Polgár Judit Világsakkfesztivált, az október 9-i esemény egyrészt a Magyar Nemzeti Galériában, másfelől két csatornán keresztül az online térben zajlik majd, a középpontjában pedig a sakk és az oktatás kapcsolata áll.


A kétszeres sakkolimpiai bajnok Polgár Judit elmondta, az idei év legnagyobb újítása az a nemzetközi konferencia (Educational Chess Summit), amelynek résztvevői bebizonyítják, hogy a sakknak a képességfejlesztő hatásai miatt igenis helye van az osztálytermekben. Rita Atkins brit nagymester előadásában gyakorlati példákkal fogja szemléltetni, miként épülhet be a sakk a matematika órákba. Lorena García oktatáskutató a sakk önbizalomnövelő és szorongásgátló hatásairól igyekszik majd meggyőzni a jelenlévőket, Jesper Berger Hall nemzetközi sakkedző pedig megmutatja, hogy a sakk nemcsak a csodagyerekek fejlődését szolgálhatja, hanem a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok tanításában is hatékony eszköznek bizonyulhat.

Polgár Judit hozzátette: levetítik a Rubik Ernővel, a Rubik-kocka feltalálójával rögzített beszélgetését is a sakk, a kreativitás és az innováció kapcsolatáról.

„Az Educational Chess Summit egy kulturális utazás is egyben, hiszen jól példázza, mennyire sokféleképpen gondolkodunk erről a világról” – hangsúlyozta a főszervező, aki történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, hiszen Budapest még sohasem adott otthont ilyen konferenciának. Felszólal majd Dana Reizniece-Ozola, a Nemzetközi Sakkszövetség vezérigazgatója, valamint online Maríya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kulturális ügyekért, oktatásért és ifjúságért felelős tagja is, aki egyben a rendezvény fővédnöke.

A Polgár Judit Világsakkfesztivál keretében október 9-én 10 órától színes programokkal várják a szervezők a szellemi sport iránt érdeklődőket, köztük a fiatalokat a Magyar Nemzeti Galériába, a résztvevők többek között szimultán is játszhatnak Polgár Judit, valamint Almási Zoltán ellen.

A fesztivál eseményeit online is közvetítik majd, illetve egy interaktív sakkcsatornát is létrehoznak.

 

Legfrissebb hírek

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:01

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Polgár Judit: A sakk arra van kitalálva, hogy kérdéseket lehessen feltenni

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:44

Sakk: indiai győztes a nagykanizsai tornán, Korpa Bence a magyar bajnok

Egyéb egyéni
2026.08.23. 18:58

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
2026.07.23. 06:45

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:13

Magyar Péter Polgár Juditot szeretné köztársasági elnöknek

Egyéb egyéni
2026.07.19. 23:48

Boldog zseniket neveltek – Polgár László 80 éves

Egyéb egyéni
2026.05.11. 07:05