Vitorlázás: Vadnai Jonatán Eb-bronzot szerzett

MTI, T. A.MTI, T. A.
2021.10.09. 17:57
null
Vadnai Jonatán Eb-bronzot szerzett (Fotó: hunsail.hu)
Vadnai Jonatán remek hajrát bemutatva (az utolsó előtti napon megtartott három erős szeles futamban nyújtott remek teljesítményének köszönhetően) bronzérmet szerzett a Laser hajóosztály várnai Európa-bajnokságán.

 

Az első három napon lezajlott öt válogatófutam után Vadnai Jonatán a kilencedik, bátyja, Benjamin pedig a harmincadik helyről jutott az arany csoportba.

A verseny honlapja szerint Vadnai Jonatán az Európa-bajnokság második szakaszában még jobban teljesített, volt egy második, egy harmadik, egy negyedik és egy hatodik helyezése is, így végül bronzérmet szerzett. A testvére a 24. helyen zárt a 115 fős mezőnyben.

„Nagyon kellett az utolsó futam, hogy legyen két kiesőnk, és akkor a kedvező kiesőmnek köszönhetően elérhető közelségbe kerül a dobogó. Megvolt a futam, meglett a második kieső, és meglett a bronzérem” – magyarázta a magyar szövetség honlapján Vadnai Jonatán.

Hozzátette, már a tokiói olimpia alatt elkezdte a kemény fizikai edzéseket, minden nap dolgozott a konditeremben. Utána volt egy színvonalas edzőtáboruk a Garda-tavon, később pedig egy hosszabb edzésük éppen Várnában, az Európa-bajnokság helyszínén.

„Ez utóbbinak túlságosan sok haszna nem volt, mert teljesen más szelek fújtak, mint most. Az erőnléti edzéseknek ilyen a durva időjárási viszonyok között viszont óriási hasznát láttam. Ideális lett a testsúlyom, és bírtam erővel a futam minden pillanatát” – nyilatkozta a friss Eb-bronzérmes.

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

„Amíg a gyerekkori álmomat élhetem, boldog vagyok” – Vadnai Jonatán a történelmi vb-címről

Egyéb egyéni
2026.09.08. 09:28

Hajón gurult be – Balatonfüreden, a Kékszalag Portban köszöntötték a világbajnok Vadnai Jonatánt

Egyéb egyéni
2026.09.04. 23:39

Vadnai Jonatán: Életem legjobb hátszelével sikerült megkerülnöm a csapatot

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:36

Vitorlázás: Vadnai Jonatán aranyérmes az ILCA 7-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.08.30. 15:48

Vadnai Jonatán visszacsúszott az ötödik helyre az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:21

Vadnai Jonatán továbbra is harmadik az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.28. 20:21

Vadnai Jonatán őrzi harmadik helyét az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.27. 20:51