Asztalitenisz-vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott a Póta, Madarász duó

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 18:53
null
A Póta Georgina, Madarász Dóra kettősnek ezúttal túl erős volt az indiai páros (Fotó: WTT)
A Póta Georgina, Madarász Dóra kettős a houstoni világbajnokság nyolcaddöntőjében négy játszmában vereséget szenvedett az indiai Kamath, Batra duótól, ezzel a mieink számára befejeződött a verseny.

 

A houstoni világbajnokság rajtja előtt valószínűleg kevesen tippeltek volna arra, hogy a mieink közül a Póta Georgina, Madarász Dóra kettős lesz legtovább versenyben, ugyanis a két klasszisunk korábban még soha játszott együtt párost, márpedig ez olyan műfaj, ahol a tudás mellett az összeszokottság is sokat számít. Ehhez képest Pótáék a vb negyedik napján a nyolc közé jutásért állhattak asztalhoz az indiai Archana Girish Kamath, Manika Batra egység ellen.

Az ázsiaiak remek párost alkotnak, Manika Batra ráadásul egyénileg is kiváló, az asztalhoz álló négyesből a világranglistán elfoglalt pozíció alapján az 56. helyével a második az 52. Póta mögött. Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány a találkozó előtt kifejezetten biztatónak értékelte a magyar duó eddigi teljesítményét, ám az indiaiak ellen most ez nem volt elég a győzelemhez – talán éppen az összeszokottság hiányzott a még ennél is szebb eredményhez.

EGYÉNI ASZTALITENISZ VILÁGBAJNOKSÁG, HOUSTON
NŐK, PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Kamath, Batra (indiai)–Póta Georgina, Madarász Dóra 3:1 (4, 9, –6, 7)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
9 órája

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30
Ezek is érdekelhetik