Csupasport: Athén–Spárta–Athén, hat magyar futóval

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 20:20
null
Versenyzőinknek november 19-étől szoríthatunk a hatodik Authentic Phidippides Runon (Fotó: Csupasport)
Maráz Zsuzsanna és öt férfi versenyzőnk is rajthoz áll pénteken, hogy teljesítsék a 490 kilométer hosszú, elképesztő görögországi ultraviadalt.

 

Nem kevesebb, mint hat magyar versenyzőnek – Maráz Zsuzsanna, Blaskó Mihály, Bogár János, Ferenczi István, Kovács Ádám, Toldi Péter – szurkolhatunk november 19-étől, vagyis péntektől, egyrészt, hogy eljussanak a célig, másrészt, hogy minél jobb eredményt érjenek el a hatodik Authentic Phidippides Run elnevezésű, emberpróbáló viadalon.

A Spartathlon nevű görögországi versenyt mindenki ismeri, aki az ultrafutással foglalkozik, ugyebár Athén és Spárta között kell teljesíteni 246 kilométert. A Phidippides Run csavar egyet a történeten, a résztvevőknek nem elég eljutniuk Spártába, vissza is kell menniük Athénba, ami így együtt csaknem ötszáz kilométert jelent.

Az esemény beharangozóját elolvashatják a Csupasporton, ahol megnézhetnek egy videót arról, ahogy a világ legmagasabban lévő mászófalán hajtottak végre sikeres mászást, igaz, ehhez azért kellett kicsit trükközni is.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik