Csupasport: hat magyar indult a dupla Spartathlonon
Blaskó Mihály már másodszor fut a péntek hajnalban elrajtolt brutális, Authentic Phidippides Run elnevezésű versenyen, amely az Athén–Spárta–Athén útvonalon halad, és további öt honfitársunk is csatlakozott hozzá.
– Immár másodszorra igyekszik lefutni ezt a brutális távot, izgul azért?
– Immár másodszorra igyekszik lefutni ezt a brutális távot, izgul azért?
– Hogyne, szerintem nem is lenne normális, ha nem izgulnék – felelte a csupasport.hu kérdésére Blaskó Mihály. – Kegyetlenül sok a négyszázkilencven kilométer, ami először újdonság volt, de már tudom, mi vár rám. Nagyon jó, hogy most összejött egy magyar csapat, sok az ismerős futó, ez könnyít majd a helyzetünkön. Hárman, Ferenczi István, Kovács Ádám és én úgy terveztük, hogy bandázva futunk, amíg lehet. Ádám állítja, hogy nem fog elfutni tőlünk, de én pontosan tudom, hogy gyorsabban kezd nálunk. Mindenesetre amíg bírjuk, együtt megyünk, aztán majd próbáljuk egymást berugdosni a célba.
Hogy pontosan mi a célja a magyar ultrafutóknak, és hogyan került a csapatba Ferenczi István, a korábbi profi futballista is, arról a csupasport.hu oldalán lehet olvasni.
Legfrissebb hírek

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen
Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai
Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban
Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker
Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál
Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal
Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben
Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik

