Darts: Van Gerwen és Sherrock is búcsúzott, négyen maradtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2021.11.20. 23:02
null
Peter Wright elődöntős (Fotó: Getty Images)
Michael Smith és Peter Wright jutott be az elődöntőbe a Grand Slam of Darts negyeddöntőjének második napján Wolverhamptonban. Előbbi Michael van Gerwen, utóbbi Fallon Sherrock ellen győzött szombat este. 

Az első szombati mérkőzés esélyese egyértelműen Michael van Gerwen volt, de korábbi vb-döntős ellenfele, Michael Smith meglepetésre legyőzte. Az angol játékos valamivel magasabb (98.70-es) körátlagot produkált, miközben csaknem tíz százalékkal jobban (44.44 %-kal) kiszállózott. A vége 16–13 lett Smithnek, így ő jutott be az elődöntőbe, Gerwen búcsúzott.

Az utolsó negyeddöntőben a torna meglepetésembere, Fallon Sherrock csapott össze Peter Wrighttal. Meglehetősen szorosan indult a meccs, majd amikor úgy tűnt, a skót már nem engedi ki a kezéből a meccset (14–10-nél), az angol hölgy felzárkózott 14–13-ra. Az utolsó két leg aztán Wrightnak jött ki jobban: 16–13-ra nyert és bejutott a négy közé. A körátlag mindkét játékos esetében 98 feletti volt.

Az elődöntőben a vb-címvédő, első kiemelt Gerwyn Price ellenfele James Wade lesz, míg a másik ágon a két szombati továbbjutó, Wirght és Smith csap össze egymással.

GRAND SLAM OF DARTS (WOLVERHAMPTON)
NEGYEDDÖNTŐ

Peter Wright (skót, 2.) (98.80)
–Fallon Sherrock (angol) (98.90) 16–13
Michael Smith (angol) (97.44)–Michael van Gerwen (holland, 3.) (97.44) 16–13
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
James Wade (angol, 4., 96.58)–Rob Cross (angol, 96.17) 16–14 Gerwyn Price (walesi, 1., 98.11-es körátlag)–Jonny Clayton (walesi, 8., 99.32) 16–12

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Gerwyn Price–James Wade
Michael Smith–Peter Wright

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
8 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Darts: James Wade győzött a European Tour antwerpeni állomásán

Egyéb egyéni
2026.09.13. 23:43

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30

Hungarian Darts Trophy: kiesett a nyolcaddöntőben Van Gerwen és Cross

Egyéb egyéni
2026.08.30. 17:48