Torna ob: Szilágyi Nikolett nyerte meg az egyéni összetettet

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.11.20. 18:22
null
Szilágyi Nikolett győzött (Fotó: Földi Imre)
A nőknél Szilágyi Nikolett nyerte az egyéni összetettet, a férfiaknál pedig Tomcsányi Benedek két szeren is győzött a tornászok mesterfokú bajnokságának szombati versenynapján, Győrben.

A hazai környezetben szereplő Tomcsányi lólengésben és gyűrűn nyert a szerenkénti döntők első napján, talajon pedig klubtársa, Kardos Botond szerezte meg az aranyérmet.

„A két aranyérem nagyon boldoggá tesz, de a talaj sikerülhetett volna jobban is, hiszen ott két alkalommal is rontottam. Ha ezek a hibák nincsenek, ott is előrébb végezhettem volna, de nem vagyok elégedetlen” – idézi a magyar szövetség beszámolója Tomcsányit.

A nők egyéni összetett fináléjában az elsőéves felnőtt Szilágyi bizonyult a legjobbnak. Az UTE versenyzője mögött az MTK tornásza, Böczögő Dorina és a Dunaújvárosi KSE fiatal tehetsége, Czifra Lili lett dobogós.

„Élveztem a versenyt, jó viadal volt, nagy öröm számomra, hogy egy ilyen erős mezőnyben is az élen tudtam végezni. Kicsit szokatlan még nekem a felnőtt korosztály, de feldob, hogy ilyen neves tornászok között bizonyíthattam” – mondta Szilágyi Nikolett.

A mesterfokú bajnokság vasárnapi zárónapján a női szerenkénti döntőket és a férfiak fináléinak – korlát, nyújtó, ugrás – második etapját bonyolítják le a győri Olimpiai Sportparkban 11 órától.

TORNA, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Férfiak, szerenkénti döntők:
Talaj
1. Kardos Botond (Győri AC) 13,850 pont
2. Závory Szilárd (KSI SE) 13,550
3. Kovács Márton (FTC-Telekom) 13,050
Lólengés
1. Tomcsányi Benedek (Győri AC) 13,800
2. Kiss Balázs (BHSE) 13,000
Mészáros Krisztofer (Győri AC) 13,000
Gyűrű
1. Tomcsányi 13,400
2. Molnár Botond (Győri AC) – 13,100
3. Rengei Balázs (BHSE) 12,600
Nők, egyéni összetett
1. Szilágyi Nikolett (UTE) 49,700 pont
2. Böczögő Dorina (MTK Budapest) 49,200
3. Czifra Lili (Dunaújvárosi KSE) 48,100

Legfrissebb hírek

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
2026.05.03. 17:49

Torna: Mészáros Krisztofer egyéni összetettben és talajon is döntős a vb-n

Torna
2025.10.20. 11:11

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

Mészáros Krisztofer négy aranyat szerzett a torna országos bajnokságon

Torna
2025.04.27. 17:21

Az Eb-keretek összeállítását is befolyásolja a hétvégi torna ob

Torna
2025.04.24. 17:20