MOB-botrány: a rögbiszövetség sem szavazhat a csütörtöki közgyűlésen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2021.12.29. 16:08
null
Kiss Antal (Fotó: Tumbász Hédi)
Kiss Antal, a Magyar Rögbiszövetség elnöke nem lesz ott a MOB csütörtök délelőtti rendkívüli közgyűlésén, mert a szövetségnek nincs delegáltja a MOB-tagok között, miután a tagsági kandidálási kérelmével kicsúszott a határidőből, mert az olimpiai bizottságból egy hónapig válaszra sem méltatták – derült ki az Origo írásából.

 

Kiss Antal, a Magyar Rögbiszövetség közölte, azért hagyja ki a csütörtöki közgyűlést, mert a MOB nem tudta figyelembe venni a jelentkezését egy technikai probléma miatt, és bár elismeri, ők is hibáztak, de a fő gond, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság nem segíti a rögbisekéhez hasonló kis szakszövetségeket.


MOB-botrány: az elnök távozását kérik a kirekesztett szervezetek is
Összezár a sportvilág: az elnök távozását és új alapszabályt akarnak
MOB-botrány: itt az elnököt lemondásra felszólító levél
MOB: az elnökség és tagság többsége Kulcsár Krisztián ellen
MOB: bizalmi szavazás lesz Kulcsár Krisztián személyéről

„Amióta megválasztottak a szövetség elnökének, folyamatosan a MOB tagja voltam – mondta Kiss Antal az Origo kérdésére. – Az átalakulás után volt egy technikai problémánk, mert a MOB rossz emailcímre küldte el a leveleket. Amint ezt a hibát észrevettük, azonnal jeleztük, s amikor ez tisztázódott, újra elküldtem a MOB számra a tagsági kandidálásomat. Ez 2021. november 15-én történt. Majd egy hónapig semmi válasz nem érkezett a MOB-tól. Ekkor rákérdeztem, mi a helyzet, a MOB munkatársa először letagadta, hogy én emailt küldtem nekik, amikor viszont megmutattam ennek a bizonyítékát, kitalálták, hogy újra kell indítanom az egész folyamatot, újra erkölcsi bizonyítványt kell kérjek, amit szintén meg is tettem. Mire idáig eljutottunk, közölték, hogy kicsúsztunk a tíznapos kandidálási határidőből, ezért a jelentkezésemet a december harmincadikai MOB-közgyűlésre nem tudják figyelembe venni.”

„Ezzel kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy mi is hibáztunk, ezt elismerem, mert nagyobb odafigyeléssel kellett volna ezt az ügyet intézni. Ugyanakkor fontos dolognak tartom, hogy a MOB van a sportágakért, nem pedig a sportágak a MOB-ért. Korábban, a Kulcsár-korszak előtt nem volt ezzel semmi probléma, harmonikus együttműködés volt a MOB és a sportágak között. Ez szűnt meg, a MOB ugyanis elveszítette azt a szolgáltató jellegét, amely alapvető feladata lenne. Mi kis létszámú szövetség vagyunk, ezeket véleményem szerint segíteni kell, hiszen a MOB ezért is kapja meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól azokat a támogatói pénzeket, amelyeket megkap. Miközben megismétlem, hogy mi is követtünk el ebben az ügyben hibát, ez a MOB-hozzáállás számomra teljes mértékben érthetetlen és elfogadhatatlan” fogalmazott a szakszövetségi elnök.

A teljes cikk ide kattintva elolvasható.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Budapest ismét az európai utánpótlásrögbi központja lesz

Egyéb egyéni
2026.07.09. 19:16

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

A MOB alapszabály-módosítást kezdeményez a Szilágyi Zoltán-ügy kapcsán

Egyéb egyéni
2026.06.19. 15:57

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
2026.06.13. 18:44

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58