Rp. gyorskorcsolya: visszavonult Elise Christie, Liu Shaolin Sándor exbarátnője

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 17:13
null
Visszavonult Elise Christie (Fotó: AFP)
Visszavonult a britek világ- és Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázója, Elise Christie, aki korábban egy párt alkotott Liu Shaolin Sándorral.

Decemberben derült ki, hogy a 31 éves Elise Christie bokasérülése miatt lemaradhat a 2022-es pekingi téli olimpiáról. Akkor azt írta közösségi oldalán a világbajnok, hamarosan visszatér.

Ehhez képest kedden mégis arról számolt be Christie az Instagram-oldalán, hogy visszavonul a rövid pályás gyorskorcsolyától. Annak a lehetőségét ugyanakkor nyitva hagyta, hogy a jövőben edzőként térjen vissza.

„Sok kérdést fogok kapni, és sok mindent kell elmondanom, de itt az ideje, hogy bejelentsem, visszavonulok a rövid pályás gyorskorcsolyától – kezdte mondanivalóját Elise Christie az Instagram-oldalán. – Nem ez lesz az utolsó, hogy találkoztok velem a sport berkein belül, de most egy másik úton indulok el.”

„Sohasem értem el a legnagyobb célom, az olimpiai érmet, de megváltoztattam a sportot a hazámban. Mostantól arra fogok koncentrálni, hogy segítsem a csapatomat, és beletanuljak az edzősködésbe. Nem árulom el a 2026-os céljaimat, de az olimpiai álmok folytatódnak.”

Legfrissebb hírek

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.02. 06:31

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik