Birkózás: már hét magyar tag az UWW testületeiben

K. Zs.K. Zs.
2022.01.31. 17:38
null
A 2021-es európai olimpiai kvalifikáció helyszíne is Budapest volt (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) közelmúltbeli online büróülése után megújultak a különböző szakbizottságok. Sportdiplomáciai siker, hogy az eddigi három helyett immár hét magyar szakember a tagja valamelyik testületnek – derül ki a magyar szövetség hírleveléből.

 

Az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás még az októberi oslói vb után került be a legtöbb szavazattal a sportolói bizottságba, dr. Molnár Szabolcs maradt az orvosi, Barna Tibor a tudományos bizottságban. Bácsi Pétert most választották a szabályalkotásban és a versenyrendszer kialakításában döntő szerepet játszó szakmai bizottságba, Sleisz Gabriellát a strandbirkózó, Sike Andrást az edzői, Virág Lajost a marketingbizottságba.

Érdekesség, hogy az Egyesült Államok foglalja el a legtöbb bizottsági helyet, nyolcat, utána rögtön a magyarok következnek két másik sportági nagyhatalommal, Oroszországgal és Iránnal együtt hét-hét pozícióval.

A hírlevél arról is beszámol, hogy az idei Európa-bajnokságot (március 28.–április 3.) vendégül látó magyar szövetség (MBSZ) megpályázza egy újabb nagy nemzetközi viadal, a 2024-es utolsó olimpiai világkvalifikáció megrendezését is. Mint ismert, a tokiói ötkarikás játékok előtt 2021 tavaszán az európai selejtezőtorna zajlott Budapesten, a BOK-csarnokban, amely majd az idei Eb-nek is helyet ad.

Legfrissebb hírek

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00

Gyerekként csimpánzok tépték szét az arcát, most Afrika-bajnokságot nyert a 18 éves birkózó

Birkózás
2026.05.05. 10:53

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
2026.05.01. 08:25

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
2026.04.29. 08:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40
Ezek is érdekelhetik