Asztalitenisz: Póta osztrák, Madarász holland ellenfelet kapott a nyolcaddöntőben

SZ. M.SZ. M.
2022.02.25. 20:24
null
Póta Georgina nehéz ellenfelet kapott (Fotó: Földi Imre)
Póta Georgina az első helyen kiemelt osztrák Sofia Polcanova, a tartaléksorból előre lépő Madarász Dóra – az ukrán Margarita Peszocka a háborús helyzet miatt nem tudott indulni – pedig a holland Britt Eerland ellen kezd Montreux-ben.

 

Szombat délelőtt a nyolcaddöntővel kezdődik a svájci városban az asztaliteniszezők Európa Top 16 versenye, amelynek elődjét, az Európa Top 12-t először 1971-ben rendezték meg Zadarban. Akkor Jónyer István és Kisházi Beatrix végzett az első helyen, s ugyan azóta sok idő eltelt – változás többek között, hogy 2015 óta már 16-16 férfi és női játékos áll asztalhoz – egyvalami állandó maradt: az elmúlt több mint öt évtizedben a nőknél mindig volt legalább egy magyar résztvevő.

Nincs ez másként most sem, az idei versenyre az európai ranglistán elfoglalt helye alapján Póta Georgina tizenegyedszer kapott meghívást, Madarász Dóra pedig a tartaléksorból előre lépve harmadszor próbálkozhat.

„Az ukrán Margarita Peszocka a háborús helyzet miatt nem tudta elhagyni az országát, így az első számú tartalék, Madarász is indulhat a versenyen – mondta Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány. – Mivel sérülésből jön vissza, nehéz lenne megjósolni milyen teljesítményre lesz képes, de természetesen örülünk a váratlan lehetőségnek.”

Az évtizedek során nem csak a létszám, a lebonyolítási forma is sokat változott: eleinte körmérkőzés, azaz mindenki játszott mindenkivel, aztán előbb két hatos, majd négy hármas csoportra osztották a tizenkét fős mezőnyt, amióta pedig tizenhat indulóval rendezik meg a versenyt, egyenes kieséses formában zajlanak a küzdelmek. A péntek esti sorsolásnál kiderült, hogy Póta (12. kiemelt) az osztrák Sofia Polcanova (1.) ellen áll asztalhoz a nyolcaddöntőben, Madarász (15.) ellenfele pedig a holland Britt Eerland (7.) lesz. Utóbbi párosítás érdekessége, hogy a tavalyi versenyen is egymással játszottak az első kanyarban.

„Mostanában az osztrák Polcanova is többször volt sérült, nem tudjuk milyen formában van, de az biztos, hogy ő mindig veszélyes, szóval Póta nehéz feladat előtt áll – latolgatta az esélyeket a kapitány. – Tekintve, hogy az előzmények után Madarász nincs csúcsformában, az Eerland elleni párharcának kimenetelére is nehéz lenne tippelni, még annak tudatában is, hogy legutóbb, a tavalyi Európa Top 16-versenyen hat játszmában legyőzte.

A román színekben versenyző marosvásárhelyi Szőcs Bernadette (3.) a portugál-kínai Jieni Shao ellen kezd, s a papírforma alapján joggal bizakodhat abban, hogy sikerrel veszi az akadályt.

A lebonyolítási formából adódóan a verseny gyorsan pörög majd, a 16-16 férfi és női indulóból a nyolcaddöntő és a negyeddöntő után szombat estére már csak négyen-négyen maradnak, azaz vasárnap már csak az elődöntőt és az aranycsatát rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33