Sakk: Rapport Richárd nem jutott döntőbe a berlini GP-n

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 21:19
null
Harmadik helyen zárja a berlini GP-t Rapport (Fotó: AFP)
Rapport Richárd második elődöntős partijukban remizett vasárnap Hikaru Nakamurával a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Grand Prix-sorozatának berlini állomásán, így nem került be a döntőbe, mivel szombati első mérkőzésüket a világossal játszó amerikai nagymester nyerte meg.

 

Vasárnap a magyar nagymester vezette a világos bábukat, de nem tudott felülkerekedni ellenfelén, márpedig nyernie kellett volna a folytatáshoz, vagyis ahhoz, hogy hétfőn rövidített partik határozzanak a fináléba jutó kilétéről.

A 16 fős tornán a másik ágról az amerikai színekben versenyző Levon Aronian jutott be a döntőbe, miután szintén 1.5:0.5-re diadalmaskodott az elődöntős mezőny harmadik amerikai résztvevője, Leinier Dominguez felett.

A Grand Prix-sorozat három tornából áll, Berlinben kettőt, Belgrádban egyet rendeznek, de a teljes 24 fős mezőnyből mindenki csak kettőn szerepelhet. A 25 éves Rapport a berlini nyitány után legközelebb a második, belgrádi tornán indul, amelyet február 28. és március 14. között bonyolítanak le. A záróversenynek március 21-től április 4-ig lesz újfent a német főváros a házigazdája.

Összesítésben a GP-sorozat két legjobbja helyet kap a világbajnokjelöltek nyári tornáján, amelynek győztese kihívhatja a világbajnok norvég Magnus Carlsent. Minden egyes GP-viadal összdíjazása 150 ezer euró (mintegy 53 millió forint), a győztest 24 ezer euró illeti meg. A második hely 18 ezer eurót ér, Rapport a harmadik helyéért 12 ezer eurót kap.

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:59

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.09. 20:24

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06
Ezek is érdekelhetik