Vívás: Kamuti Jenő nevét viseli a DEAC új szakosztályának otthona

2022.02.10. 15:15
null
Kamuti Jenő maga is ott volt a névadó ünnepélyen (Fotó: deac.hu/Derencsényi István)
Népszerű, és magyar szempontból rendkívül eredményes sportággal, a vívással bővül a DEAC már így színes palettája. A jövőben hét pást várja a vívókat a 200 négyzetméteres teremben, amely Kamuti Jenő nevét viseli – adta hírül a DEAC hivatalos honlapja.

A deac.hu közleménye szerint csütörtök délelőtt Debrecenben, a Böszörményi úti campus új épületében került sor a klub új szakosztálya, a vívás otthonának név- és átadó ünnepélyére. Hét pást várja a vívókat a 200 négyzetméteres teremben, amely az 1968-as és az 1972-es olimpián tőr egyéniben egyaránt ezüstéremig jutó, a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő nevét viseli mától.

„A kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnoki aranyérmes sportoló ismert debreceni kötődéséről, hiszen 1947 és 1948 között a Debreceni Református Kollégium lakója és a gimnázium tanulója volt, de sportpályafutását is a cívisvárosban, a Debreceni Vasutas Vívóklubban kezdte Ferenczy Pál irányításával. Nem véletlen, hogy 1950-től a debreceni vívás lelkes támogatója, a nevéhez köthető a Debreceni Egyetemi sport és a Magyar Olimpiai Bizottság együttműködésének megteremtése. Munkásságában sebész orvosként is kötődik a Debreceni Egyetemhez. A névadó maga is ellátogatott az eseményre, és a névtáblát együtt leplezte le Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával” – írta a debreceni klub honlapja.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
10 órája

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Lelkes debreceniek, ferencvárosi hetes, igazi kupahangulat – DEAC–FTC képekben

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 16:38

Kondás Elemér tudja, nem félni kell a Fraditól, hanem játszani ellene

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 07:19

Bátor játékot vár a Ferencváros ellen a születésnapos Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 15:07

Orosz, fehérorosz és két magyar érkezett a DEAC jégkorongcsapatához

Jégkorong
2026.08.24. 16:32

Kiütötte a Veszprém az újoncot a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 22:07

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31