Asztalitenisz: a Majoros, András páros főtáblára jutott Dohában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.26. 18:28
null
Majoros Bencének egyesben nem sikerült továbbjutnia, párosban viszont András Csabával ott lesz a főtáblán (Fotó: WTT)
A dohai star contender-verseny második napján Majoros Bence egyesben a selejtező utolsó fordulójában szenvedett vereséget, így nem jutott a főtáblára, ott lesz viszont a Majoros Bence, András Csaba páros, amely szingapúri duót legyőzve kvalifikálta magát a legjobbak közé.

 

A WTT-sorozat Dohában zajló star contender-versenyén a selejtező második napján már csak két magyar egység volt érdekelt: Majoros Bence egyesben és András Csabával párosban. A világranglistán a 75. helyen álló Majoros a selejtező második körében a horvát Filip Zeljko (196.) ellen állt asztalhoz, s meggyőző játékkal érvényesítette a kettejük között meglévő tudásbeli különbséget.

A 24 éves magyar játékos ezzel egy lépésre került a főtáblától, igaz, a cseh Lubomír Jancarík (82.) legyőzése már jóval nehezebb feladatnak ígérkezett. A rutinosnak számító 34 éves Jancarík a riói és a tokiói olimpiára is kvalifikálta magát – Majoros a tokióin ugyancsak ott volt –, s 2018 szeptembere óta folyamatosan Top 100-as játékosnak számít. A mérkőzés igazolta a kiegyenlített erőviszonyokat, mindkét játékosnak voltak jobb és kevésbé jó periódusai, a szettek vége felé azonban inkább a cseh akarata érvényesült, s ez elég is volt ahhoz, hogy Jancarík négy játszmában nyerve üsse el Majorost a továbbjutástól.

Viszont a Majoros Bence, András Csaba párosnak szombaton már csak egy akadályt kellett leküzdenie a főtáblára jutáshoz, s ezt a feladatot a szingapúri Csua, Pang duó legyőzésével teljesítette is, ezzel ott van a torna 16 legjobb férfi kettőse között.

Ez egyben azt is jelenti, hogy öt egységünk révén négy versenyszámban vagyunk még érdekeltek Dohában, ugyanis vasárnaptól – már a főtáblán – Póta Georgina és Madarász Dóra egyesben, valamint a Majoros, András férfi, a Póta, Madarász női és az Ecseki, Madarász vegyes páros is asztalhoz áll a katari fővárosban.

WTT-SOROZAT, 3. KATEGÓRIA (STAR CONTENDER), DOHA
Férfiak. Egyes. Selejtező. 2. forduló

Majoros Bence–Zeljko (horvát) 3:1 (9, 7, –9, 7)
3. forduló
Jancarík (cseh)–Majoros 3:1 (8, –11, 8, 6)
Páros. Selejtező. 2. forduló
Majoros, András–Csua, Pang (szingapúri) 3:1 (7, 8, –5, 8)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik