Asztalitenisz: Lakatos párosban negyeddöntős Dohában

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 16:40
null
Lakatos Tamás egyesben kiesett, párosban viszont negyeddöntős a dohai versenyen (Fotó: WTT)
A peches sorsolást kapó Lakatos Tamás egyesben kiesett a dohai WTT-versenyen, az argentin Horacio Cifuentesszel alkotott párosa viszont bejutott a negyeddöntőbe.

 

Miközben Szingapúrban – igaz, már magyarok nélkül – még javában zajlik a sportág első Grand Smash-tornája, Dohában megkezdődött a WTT-sorozat alacsonyabb kategóriájú, Feeder-versenye. Magyar részről Lakatos Tamás két számban, egyesben és az argentin Horacio Cifuentes – aki már-már állandó párospartnerének számít – oldalán párosban nevezett az eseményre.

A 26 éves Lakatosnak (világranglista-160.) nem volt szerencséje, hiszen egyesben mindjárt az első fordulóban a 32 közé jutásért kínai ellenfelet kapott. Igaz, a 16 éves Csen Jüan-jünek korából adódóan a felnőttek között egyelőre nincsenek kiemelkedő eredményei, de ha a sportág ázsiai nagyhatalma elkezdte menedzselni, biztosak lehetünk abban, hogy szép jövő előtt áll – ezzel minden bizonnyal a mérkőzést 4:1-re elvesztő Lakatos is egyetért.

Párosban viszont sokkal jobban sikerült a bemutatkozás, Lakatos és Cifuentes könnyed három szettben lépett túl a cseh Tomás Polansky, Jiri Martinko duón, a szerdai negyeddöntőben a Louis Laffineur, Angel Naranjo belga, Puerto-Ricó-i kooperáció következik.

WTT FEEDER, DOHA
Férfiak. Egyes. A 32 közé jutásért:
Csen Jüan-jü (kínai)–Lakatos Tamás 4:1 (7, 10, –19, 6, 7). Páros. Nyolcaddöntő: Lakatos, Cifuentes (magyar, argentin)–Polansky, Martinko (cseh) 3:0 (8, 4, 6)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30
Ezek is érdekelhetik