Asztalitenisz: Majoros két számban is versenyben maradt

Vágólapra másolva!
2022.03.25. 18:51
null
Majoros Bence egyesben és párosban is sikerrel vette az első akadályt (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat dohai star contender versenyének első napján asztalhoz álló hét magyar egységből egyesben Majoros Bence, valamint a Majoros Bence, András Csaba páros vette sikerrel a selejtező első fordulóját.


Nincs megállás, a szingapúri Grand Smash, valamint a WTT sorozat dohai feeder és contender versenye után mától ismét a katari fővárosra figyel a pingpongvilág, ahol ezúttal harmadik kategóriás, star contender versenyt rendeznek. A legjobb kínaiak és japánok nem indulnak, ami az európai élvonalnak lehetőséget kínál arra, hogy megmutassa magát az egyébként így is erős – a világranglista első húsz helyezettjéből a férfiaknál kilencen, a nőknél pedig heten neveztek – mezőnyben.

A selejtező első napján hét magyar egység állt asztalhoz, s a mérleg nem túl kedvező: a mieink öt vereség mellett mindössze két győzelmet könyveltek el. A két megnyert meccs közös nevezője Majoros Bence (világranglista-75.), aki előbb egyesben három sima szettben intézte el a 26 éves hongkongi Li Hon-minget (206.), majd András Csabával párosban is három szettben jutott túl a román színeket képviselő Sipos Rares, Cristian Pletea kettősön. Egyesben András Csaba, Ecseki Nándor, Bálint Bernadett és Hartbrich Leonie is búcsúzott, s erre a sorsra jutott a Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie duó is.

Ami a folytatást illeti, Póta Georgina és Madarász Dóra egyesben, a Póta, Madarász női, valamint az Ecseki, Madarász vegyes páros csak a vasárnap kezdődő főtáblás küzdelmeknél kapcsolódik be a versenybe, s hozzájuk csatlakozhat a selejtezőben még versenyben lévő Majoros Bence és a Majoros, András kettős.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, 3. KATEGÓRIA (STAR CONTENDER), DOHA
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló

Dzsin (japán)–András Csaba 3:2 (–5, –8, 10, 7, 10)
Majoros Bence–Li Hon-ming (hongkongi) 3:0 (6, 9, 7)
Szun Ven (kínai)–Ecseki Nándor 3:1 (5, 6, –8, 4)
Páros. Selejtező. 1. forduló

Majoros, András–Sipos, Pletea (romániai) 3:0 (12, 7, 10)
Nők. Egyes. Selejtező. 1. forduló

Mukherjee (indiai)–Bálint Bernadett 3:1 (11, –10, 5, 10)
Kim Ha Jong (dél-koreai)–Hartbrich Leonie 3:0 (5, 3, 7)
Páros. Selejtező. 1. forduló
Li Jü-jün, Cseng I-csing (tajvani)–Bálint, Hartbrich 3:0 (5, 6, 8)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik