Légfegyveres Eb: Major Veronika elődöntős

Vágólapra másolva!
2022.03.25. 16:22
null
Major Veronika elődöntős (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Major Veronika a harmadik helyen zárta az alapversenyt, így bejutott a legjobb nyolc közé a női pisztolyosok egyéni számában pénteken a Hamarban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon – írja az MTI.


A keszthelyiek olimpikonja a viadal eredményközlő honlapja szerint nagyszerűen kezdte a 60 lövéses alapversenyt és végig az élmezőnyben volt. Végül 577 körrel fejezte be a viadal első szakaszát, ezzel biztosan jutott az elődöntőbe.

A szám másik magyarja, Sike Renáta 569 kört ért el, ezzel a 19. eredménnyel zárt az 57 tagú mezőnyben. A harmadik induló Csonka Zsófia lett volna, de a pécsiek Eb-győztese vakbélgyulladás gyanúja miatt nem tudott elutazni Norvégiába.

A legjobb nyolc női pisztolyos a folytatásban két négyes csoportban küzd meg az első két-két helyért, majd az állva maradt négy lövő az érmekért csap össze egymással.

Korábban a női puskások között Dénes Eszter a 11., Mészáros Eszter a 19., Toma Dorina pedig a 32. eredményt produkálta. Dénes egyetlen hellyel csúszott le az elődöntőről, ahogy a férfiaknál a kilencedik helyen záró Péni István is. Vas Péter a 30. lett.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:27

Sportlövő-vk: döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:39

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.10. 19:40

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
2025.09.09. 08:46

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Major Veronika hatodik lett a puska, pisztoly és korong Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 18:30

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43
Ezek is érdekelhetik