
A sportág első kvótaszerző versenyén, ahogy minden ötkarikás egyéni számban, úgy a női pisztolyosok 10 méteres viadalán is három Los Angeles-i kvóta a tét. A korábbi napokban női és férfi légpuskában, illetve férfi gyorstüzelő pisztolyban is volt egy-egy magyar, aki jól teljesített, ám döntőbe jutni nem sikerült, női légpisztolyban viszont az eddigieknél is komolyabb magyar esélyekkel kezdődött meg a viadal. A 93 fős mezőnyben ugyanis ott volt Major Veronika, aki a 2024-es párizsi játékokon döntős volt 10 méteren és a nyolcadik lett, majd a 25 méteres sportpisztolyban bronzérmet nyert.
A keszthelyiek klasszisa az év folyamán kiemelkedően teljesített, a márciusi légfegyveres Európa-bajnokságon pedig egyedülálló módon mind az öt számban nyert, amiben elindult, így az egyéni olimpiai versenyben is aranyérmet szerzett.
Győrik Csaba tanítványa mellet Jákó Miriam és a szintén párizsi olimpikon Fábián Sára Ráhel lépett lőállásba csütörtökön. A hatalmas mezőny két részre osztva teljesítette a 60 lövéses alapversenyt. Az első csoportban Major és Jákó, a másodikban pedig Fábián lőtt.
A viadal alig kezdődött el, amikor egyértelművé vált, hogy Major csúcsformában érkezett Dohába, ugyanis sorra lőtte a tízeseket, az első harminc lövésében mindössze öt darab kilences volt, majd a folytatásban ugyan kissé több volt a rontása a korábbiaknál, de végig magabiztosan teljesített, és végül 582 körrel fejezte be az alapot. Ezzel a csoport második legjobbja volt, és szinte biztos volt a döntőbe jutása. A későbbiekben nem is borult a papírforma, és Major végül a negyedik legjobb eredménnyel jutott be a közép-európai idő szerint 12.30-kor kezdődő döntőbe. Mellette csak ázsiai versenyzők kerültek be a nyolc közé, méghozzá két-két kínai és egy-egy szingapúri, hongkongi és iráni pisztolyos.
Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
A magyar trió a csapatversenyben 1724 körrel a negyedik helyen végzett, öt körrel elmaradva a bronzérmes dél-koreaiaktól. A győzelmet Kína (1745 kör) szerezte meg nagy fölénnyel India (1738 kör) előtt.

Lőtérről a kertészetbe: Joó Éva







