Öttusa: az olimpiai bajnok visszavonul, ha kikerül a lovaglás

2022.05.05. 16:47
null
Joseph Choong (Fotó: AFP)
Joseph Choong olimpiai bajnok öttusázó befejezi pályafutását, ha a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) jelenlegi terveinek megfelelően kiveszi a sportági programból a lovaglást.

 

A tavaly Tokióban aranyérmes sportoló erről a Reutersnek beszélt azok után, hogy az UIPM bejelentette: két féle akadályverseny tesztelése kezdődik meg annak a folyamatnak a részeként, melynek végén a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel öttusában.

Akadályversenyteszt a lovaglás helyettesítésére
Kállai Ákos: A hatodik tusa az alkalmazkodás!
Hiába a tiltakozás, maradt a lovaglás nélküli javaslat a 2028-as olimpiára

„Száz százalék, hogy befejezem. Ha kikerül a lovaglás az öttusából, akkor az már nem ugyanaz a sportág lesz, amibe beleszerettem” – mondta az esetleges változtatás utáni terveiről a 26 éves brit versenyző.

Hozzátette, biztos abban, hogy a 28 éve hatalmon lévő vezetőség nem fogja megváltoztatni elhatározását, ugyanis a testületet szerinte Klaus Schormann elnök barátai alkotják, és ők semmiben nem mondanak ellent a vezetőnek.

„Amikor valaki előáll egy ötlettel, azt a többiek vakon támogatják. A lovaglás fontos része az öttusának, anélkül a sportág lelkét veszítjük el” – fogalmazott Choong.

Az UIPM végrehajtó bizottsága hétfőn, Budapesten jelentette be, hogy több mint hatvan javaslatból választották ki a két megmaradt versenyszámot, amelyek tesztelése a júniusi, ankarai világkupa után már meg is kezdődik.

A nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága tavaly november 4-én hozta nyilvánosságra azt a döntését, hogy a párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. Arra hivatkozott, hogy eddigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban.

A bejelentést követően nemzetközi tiltakozás indult, több mint 650 öttusázó lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség vezetőit. Itthon a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai, olimpiai és világbajnokai nyílt levélben kérték a magyar szövetséget, hogy utasítsa el az UIPM vezetősége által meghozott "abszurd döntést". Ezt követően ugyancsak itthon korábbi és jelenleg is aktív versenyzők, edzők, versenybírók, színészek, más sportágak képviselői kiálltak a lovas szám mellett, és kiáltványt fogalmaztak meg Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének címezve.Ebben jelezték, hogy a határozatot a nyilvánosság kizárásával, az öttusázótársadalom véleményének megkérdezése nélkül hozta meg a vezetőség, amely arra hivatkozott, hogy a NOB ragaszkodott ehhez a változtatáshoz annak fejében, hogy a sportág továbbra is az olimpia programján maradjon. Egyúttal arra kérték Bachot, hogy hatáskörénél fogva lépjen fel a döntés ellen, „amely nyilvánvalóan káros és ártalmas nemcsak az öttusasportra, hanem az olimpiai játékok presztízsére nézve is”.

Ezt követően az összes brit és magyar, még élő olimpiai érmes öttusázó, valamint 11 másik országból további ötkarikás érmesek – összesen negyvenhatan – fordultak levélben a NOB elnökéhez, hogy járjon közbe az öttusalovaglás megmentéséért.

Ennek ellenére az UIPM közgyűlése november 27-én helyben hagyta a végrehajtó bizottság korábbi határozatát, mely szerint a lovas szám nélküli lebonyolításról szóló javaslatot nyújtanak be a NOB-nak a 2028-as Los Angeles-i játékokra vonatkozóan.

A NOB végrehajtó bizottsága december 9-én úgy döntött, hogy – a súlyemelés és az ökölvívás mellett – az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A testület közgyűlése február 3-án hasonlóan foglalt állást.

Az UIPM-nek ez év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág biztonságos, mindenkinek hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.

A hétfői döntés után most tesztelési időszak következik, az UIPM közgyűlése novemberben foglal állást. Az ötkarikás programba kedvező NOB-döntéssel jövőre kerülhet vissza a sportág.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak a versenyek –, de a sportágak sosem cserélődtek.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
21 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09