Torna: Csuszovityina kilencedik olimpiáját tervezi

2022.05.10. 19:09
Az ötkarikás bajnok üzbég tornász, Okszana Csuszovityina a párizsi játékokra, pályafutása kilencedik olimpiájára készül 46 esztendősen.

A sportág elnyűhetetlen élő legendája ugrásban győzött a márciusi dohai világkupán, majd májusban megnyerte az üzbég bajnokságot, bejelentette, hogy folytatja karrierjét, és ott akar lenni a 2024-es párizsi olimpián is.

„Jól átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy az idei Ázsiai Játékok után a párizsi olimpiára is felkészülök” – nyilatkozta országa olimpiai bizottságának honlapján Csuszovityina, aki a tavaly nyári tokiói olimpiát követően azt mondta, most már tényleg visszavonul, majd sokadszorra is megmásította szándékát.

A pályafutása során a Szovjetunió és Németország színeiben is szereplő Csuszovityina első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert, és kollekciójában a legértékesebb medálok sorában egy olimpiai (1992, Barcelona), három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel. Van olimpiai ezüstje is, a vb-kről négy második és négy harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második és egyszer a harmadik fokán. Szülőhazája színeiben az Ázsia-bajnokságokon három ezüstöt és egy bronzot gyűjtött.

A június 19-én 47. életévét betöltő Csuszovityina az egyetlen női tornász, aki nyolc olimpián indult.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
22 órája

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23

Torna: Gál 16., Akinduro 17. lett az összetett döntőben az ifi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.23. 12:38