Asztalitenisz: Madarász is búcsúzott a zágrábi selejtezőben

2022.06.14. 16:11
null
Madarász Dóra női párosban főtáblás (Fotó: Dömötör Csaba)
A zágrábi WTT-verseny selejtezőjének második napján Madarász Dóra három játszmában kikapott kínai ellenfelétől, így nem jutott a főtáblára.

A WTT-sorozat zágrábi állomásának selejtezőjében – még hétfőn – András Csaba, Imre Leila, Hartbrich Leonie és Dari Helga is elbúcsúzott, így kedden már csak Madarász Dóra volt érdekelt. Válogatottunk egyik alapembere pechére kínai ellenfelet kapott, s ugyan sikerült megszorongatnia Cung Ko-mant, mindhárom játszmában kilencnél még nála volt az előny, végül három szoros szettben vereséget szenvedett.

A zágrábi selejtező a mieink számára ezzel befejeződött, a verseny azonban még nem, ugyanis a csütörtökön rajtoló főtáblán Póta Georgina, a Póta, Madarász női páros és az András Csaba, Imre Leila vegyes páros is asztalhoz áll.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), ZÁGRÁB
Nők. Egyes. Selejtező. 2 forduló:
Cung Ko-man (kínai)–Madarász Dóra 3:0 (10, 10, 11)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33