Vívás: leváltották az európai szövetség orosz elnökét

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.06.01. 10:12
null
Már nem Sztanyiszlav Pozdnyakov az EFC elnöke (Fotó: AFP)
Az Európai Vívószövetség (EFC) rendkívüli kongresszusán leváltották posztjáról Sztanyiszlav Pozdnyakov elnököt – írja az MTI.


Az EFC honlapja szerint a kedden tartott online ülésen a 45 tagországból 37 vett részt, és a szavazáson 23-an voksoltak az orosz sportvezető eltávolítása mellett, tizen ellene, négyen tartózkodtak.

Az EFC végrehajtó bizottsága már áprilisban megvonta a bizalmat Pozdnyakovtól, a kongresszus ezt a döntést szentesítette Oroszország ukrajnai háborúja miatt.

A szövetség honlapja szerint az új első ember megválasztásáig a lengyel főtitkár, Jacek Slupski látja el az elnöki feladatokat.

A legendás, négyszeres olimpiai bajnok kardvívó – aki 2018-tól az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke – 2016-tól vezette az európai szövetséget.

Március elején az ukrajnai orosz invázió sportdiplomáciai következményeként Aliser Uszmanov orosz oligarcha közleményben jelentette be: azonnali hatállyal felfüggeszti elnöki tevékenységét a sportági világszövetségben (FIE). Lépését az FIE-t 2008 óta irányító üzletember azzal indokolta, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját követően megítélése szerint az Európai Unió szankcióinak célpontjává vált.

Legfrissebb hírek

Továbbra is semleges színekben indulhatnak az orosz teniszezők Wimbledonban

Tenisz
2026.06.18. 12:15

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Közbeszólt a politika: a finnek nem hazai pályán fogadják a fehéroroszokat a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.03.24. 13:07

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

Az orosz tornászok semlegesként indulhatnak az európai versenyeken

Egyéb egyéni
2025.11.29. 11:20

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09
Ezek is érdekelhetik