A tanítványaival halálba zuhanó Tilly Endre éjfélkor a moszkvai hóban is a vívásról vitázott

A magyar vívóválogatott útja a philadelphiai világbajnokságra Párizson keresztül vezetett 1958 augusztusában. A küldöttség rendben landolt az Orly repülőtéren, tagjai az étteremben üdvözölték olasz, francia és német vetélytársaikat, miközben ott várt már a PanAm légitársaság óriásgépe, hogy meg se álljon velük Amerikáig. Ekkor értesültek a KLM augusztus 13-án este Amszterdamból startoló, az írországi Shannon repülőterén leszálló, az útját 14-én hajnali 3.05 órakor folytató járatának katasztrófájáról. (A négymotoros óriásgép azok után zuhant mintegy 6000 méter magasságból a tengerbe, hogy 3.40 órakor még rendben bejelentkezett; a 91 utas és a nyolctagú holland személyzet közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget.)

Egyvalamit azonban csak New Yorkba érkezve tudtak meg…

„Sima landolás után bevonultunk az útlevélvizsgálathoz. Eközben megrendüléssel értesültünk, hogy a lezuhant holland KLM-gépen utazott az egyiptomi válogatott csapattal, mint annak edzője, szeretett barátunk, Tilly Endre is”      – írja 1965-ben megjelent könyvében (Karddal a világ körül) a korábbi klubtárs, a philadelphiai vb idején már négyszeres olimpiai bajnok Kárpáti Rudolf. A háború előtt a BBTE-ben, később a Vasasban szolgáltak egy klubot, de míg Kárpáti a kardot forgatta a legmagasabb színvonalon, a száz évvel ezelőtt, 1922. augusztus 15-én született Tilly Öcsi a tőr specialistája volt.      „Kerekre nyílt, lányos szemmel nézett bele a világba. Ez a mindig csodálkozó kifejezés mindvégig jellemzője maradt. És hogy tudott lelkesedni! Csupa izzás volt minden szava, minden porcikája, ha vívásról volt szó” – jellemezte a jó barátot Kárpáti. Egy szemléletes epizódot is felidézett, amikor is a moszkvai Vörös téren a szolgálatot teljesítő rendőr arra lett figyelmes éjféltájt, hogy két ember furcsa mozdulatokat tesz a nagy hóban. A két alak, Tilly és a szintén megszállott Rerrich Béla vívóállásban vitatkozott egy gyakorlaton a nagy orosz éjszakában…

Biztosan nem túloz Kárpáti, hiszen az 1956-ban az Egyesült Államokba távozó egykori BEAC-os vívó, mester és szövetségi titkár, Zöld Ferenc úgy emlékezett rá, mint aki mindig a valóságban élt, a realitás fanatikusa volt, aki centiméterről centiméterre céltudatosan járja útját, így törve minél jobb eredményre. Valóban, Tilly nem üstökösként robbant be, hanem fokozatosan domborodott ki alakja-tudása a páston, aminek nem mond ellent, hogy az országos középiskolás, azaz KISOK-bajnokságot 1938-ban és 1939-ben is megnyerte tőrben. A felnőttek között 1940-ben, 18 évesen mutatkozott be, és első alkalommal csak 1946-ban jutott be a kilences döntőbe – tegyük hozzá, 1944-ben nem indult, 1945-ben pedig nem rendezték meg a bajnokságot. Folytatódott a türelemjáték, amennyiben ki kellett böjtölnie az első dobogós helyet is (1950, ezüstérem), ám utána nagy sorozatba kezdett: egymás után négyszer hódította el a bajnoki címet, 1954-ben például veretlenül.

Két olimpia adatott meg neki, 1952-ben és 1956-ban is csapat­bronznak örülhetett. Helsinkiben egyedüli magyarként verekedte be magát a kilences fináléba, ahol egy győzelemmel az utolsó helyen végzett, egyetlen sikerét az egyiptomi Szalah Deszuki ellen aratta. Az afrikaiak ellen a bronzról döntő mérkőzésen a legjobbnak bizonyult négy győzelemmel, de a többi meccsen sem adta alább három sikernél. Melbourne-ben nem sok szerep jutott neki, hiszen egyéniben nem nevezték, és csapatban is csak az első fordulóban, valamint a négyes döntőben Franciaország ellen (5:11) kapott lehetőséget.
Pályája végére jutott a csúcspont, a párizsi világbajnokságon ugyanis 35 évesen, négy fiatallal körülvéve (Kamuti Jenő 20, Fülöp Mihály 21, Gyuricza József 23, Czvikovszki Ferenc 25 éves volt) állhatott fel a dobogó felső fokára. Nem ő vitte a prímet, a négyes döntőben például csak a franciák ellen tehette próbára magát, és – nem teljesen egészségesen – négy vereséggel zárt.

Az 1957-es év vízválasztó az életében: a vívómozgások jelekkel történő rögzítésén, „lekottázásán” dolgozott (lásd keretes írásunkat), áprilisban sportboltot nyitott a Rudas László (ma Podmaniczky) és a Nagymező utca sarkán, valamint elfogadta az őt a párizsi vb után megkereső egyiptomiak ajánlatát, így 1958 januárjától az észak-afrikaiak főedzőjeként látott munkához Kairóban. (Az egyiptomiak nem voltak kutyaütők, sőt: 1947–1951 között sorra nyerték a vb-bronzokat csapatban.)

„ Sok örömet találok a munkámban. A wiesbadeni katonai tőrvívó-világbajnokság megnyerése után valószínűvé vált, hogy komplett (hatos) csapattal részt veszünk a philadelphiai vívó-világbajnokságon. Itt a tőrvívás a legfejlettebb, minthogy az itt működő francia és olasz mesterek a kardot sohasem tanították komolyan. Nagy lendülettel készülődünk tehát a világbajnokságra. A versenyzőknek szinte »adagolom« a víváshoz annyira szükséges önbizalmat. Egyelőre csak azt kötöttem ki, hogy a magyarokat »nem szabad« megverni. A többieket annál inkább. Az időjárás elég nagy nehézséget okoz, hiszen a mostani hőmérséklet 40-45 fok. A rendszeres, erős edzésrendszer eddig ismeretlen volt, hiszen kinek volt kedve az öt-hat hónapig is eltartó kánikulában állig felöltözve a vívóteremben izzadni. Jövőre egyébként ígéretünk van a vívótermek hűtésére (air-condition), amely biztosítja majd az egész évi rendszeres munkát” – számolt be munkájáról 1958 júniusában Tilly, aki a női vívást is meg akarta honosítani a piramisok földjén.

Felesége áprilistól július végéig három hónapot töltött nála Kairóban, és úgy búcsúztak el, hogy nemsokára viszontlátják egymást, Tilly a magyar vívócsapattal együtt tér haza hathetes szabadságra.

Kárpátinak májusban küldött levelet, amelyben gratulált a hagyományos belgiumi nemzetközi versenyen szerzett elsőségéhez, és alig várta, hogy Philadelphiában beszélhessen a régi haverokkal. Az özvegy másfél nappal a tragédia után Amszterdamba utazott, onnan egy hét múlva visszatérve két levél fogadta: az egyik részvétnyilvánítás Abdel Latif Bagdaditól, Egyiptom (pontosabban a Szíriával történt 1958. februári egyesülés után: Egyesült Arab Köztársaság) alelnökétől, a másikat férje adta fel Amszterdamban a KLM-gép felszállása előtt – azt kérte, ha a vb után hazaérkezik, rántott csirkével várják...

Két gyermeke, a 13 esztendős Judit és a nyolc és fél esztendős Andrea nem láthatta viszont az édesapát, a hathetes szabadság helyett a hullámsír örök fogsága maradt Tilly Endrének, akit 1959 júniusában az Egyesült Arab Köztársaság sportérdemrendjének I. fokozatával tüntetett ki Nasszer elnök. Az elismerést Szalah Deszuki, a központi kormány főtitkára nyújtotta át az özvegynek Kairóban – igen, Deszuki, aki ellen egyetlen győzelmét aratta a helsinki olimpia kilences döntőjében Tilly.