Csupasport: bivalyerős az ultrafutó-válogatottunk, de szüksége lenne egy buszra

V. SZ.V. SZ.
2022.08.19. 18:36
A bivalyerős magyar ultrafutó-válogatott a jövő héten Berlinbe utazik a 100 kilométeres világbajnokságra – oda szinte biztosan eljutnak a versenyzők és a stáb, a veronai 24 órás Európa-bajnokság azonban továbbra is a levegőben lóg.

Sosem volt könnyű helyzetben a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alatt működő ultrafutó-bizottság, mindig nagyon kis költségvetésből kellett megoldania az életét, ügyes-bajos feladatait. Ennek tükrében nem volt teljesen váratlan a segélykiáltás, amely a hónap elején került ki az UltraFutókOldala nevű Facebook-oldalra.

A posztban az áll, hogy az ultrások elestek az előzetesen felkínált buszoktól az augusztus 25–28. között esedékes berlini 100 kilométeres világbajnokságra, illetve a szeptember 15–19. között rendezendő veronai 24 órás Európa-bajnokságra, vagyis a sportolók és a személyzet eljutása a versenyekre igencsak bizonytalanná vált. Míg a Berlinnel kapcsolatos, az időtényezőt figyelembe véve égető probléma jó eséllyel megoldódik, Verona még lóg a levegőben. A helyzetről az ultrafutó-bizottság elnökénél, Gál Tibornál érdeklődtünk.

A Csupasporton ezen kívül láthatnak egy videót a spanyol fenegyerek elképesztő vadvízi evezéseiről, és elolvashatják a magyarok közel 35 éves, elképesztő történetét az Eiger északi falán, amely az első magyar siker volt a híres-hírhedt halálfalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30