Multisport Eb, asztalitenisz: az Ecseki, Madarász vegyes párosunk már nyolcaddöntős

SZ. M.SZ. M.
2022.08.14. 10:59
null
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra páros már nyolcaddönős (Fotó: Földi Imre, archív)
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk meggyőző játékkal győzött a főtábla első fordulójában, így a kora délutáni programban már a nyolc közé jutásért áll asztalhoz.


Az asztaliteniszezők müncheni kontinenstornája nem csak abban tér el a korábbiaktól, hogy ezúttal multisport Európa-bajnokság részeként rendezik meg, a lebonyolítás is változott. Míg eddig általában az öt versenyszám, a férfi és női egyes, a férfi és női páros és a vegyes páros küzdelmei párhuzamosan zajlottak, most gyakorlatilag három blokkra osztották a versenyt, elsőként a vegyes párosokon van a hangsúly.

Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettősünknek nem kellett selejtezőt játszania, a főtáblán kezdte a versenyzést, ahol a norvég Borgar Haug, Rebekka Carlsen duó várt a mieinkre. A papírforma egyértelműen Ecsekiék mellett szólt, s ezt szerencsére a játék és az eredmény is igazolta, a magyar egység három simán megnyert játszmával jutott be a legjobb 16 közé, ahol kora délután, 13.40-kor a szlovén Deni Kozul, Katarina Strazar páros következik, s újabb siker esetén Ecsekiék az esti programban már a negyeddöntőben is asztalhoz állhatnak.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Vegyes páros
A 16 közé jutásért:
Ecseki Nándor, Madarász Dóra–Haug, Carlsen (norvég) 3:0 (5, 7, 4)

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A magyar válogatott negyvenhat érmet nyert a sárkányhajó Európa-bajnokságon

Egyéb csapat
2026.07.19. 17:46