Asztalitenisz Eb: férficsapatunk csoportelsőként jutott tovább

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 21:35
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott hazai környezetben Ciprust és Svájcot legyőzve megnyerte a csoportját, ezzel kvalifikálta magát az Eb-selejtezősorozat második szakaszába.

Azok után, hogy férfi asztalitenisz-válogatottunk a délelőtti programban, mindössze két játszmát veszítve 3:0-ra legyőzte Ciprust, este Svájc ellen mérkőzött a Marczibányi téri Asztalitenisz-csarnokban. Mivel a csoport első két helyezettje jut tovább az Eb-selejtező második szakaszába, s a ciprusi együttesnek vasárnap délelőtt valószínűleg Svájc ellen sem lesz esélye, a magyar válogatott továbbjutása ezzel gyakorlatilag már megvolt – a tét itt inkább a csoport első helye volt.

Az esélyek egyértelműen a mieink mellett szóltak, s az egyéni világranglistás helyek is ezt támasztották alá, a Szudi (160.), Ecseki (187.), Lakatos (200.) trióra a Elias Hardmeier (456.), Barish Moullet (388.), Loic Stoll (400.) svájci hármas várt. Igaz, hogy a vendégek legjobbja, Hardmeier a vártnál izgalmasabbá tette az összecsapást azzal, hogy Lakatost legyőzte Szuditól pedig játszmát csent el, a vége azonban mégiscsak a várakozásaink szerint alakult.

Férficsapatunk tehát a vasárnapi Svájc–Ciprus mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelsőként jutott tovább az Eb-selejtezősorozat második szakaszába, ahol már közvetlenül a jövő évi kontinenstornára (2023. szeptember 10–17., Malmö) lehet kvalifikálni.

EB-SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, B-LIGA, 5. CSOPORT
Magyarország–Svájc
3:1
Szudi Ádám–Moullet 3:0 (4, 7, 3)
Lakatos Tamás–Hardmeier 0:3 (–10, –7, –8)
Ecseki Nándor–Stoll 3:1 (9, 5, –6, 10)
Szudi–Hardmeier 3:1 (5, –8, 7, 7)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik