Párizs 2024: Csuszovityina 47 évesen kilencedik olimpiájára készül

2022.10.16. 11:25
null
Csuszovityina indulni szeretne a párizsi olimpián (Fotó: AFP)
Kihagyja az e hónap végi vb-t, a jövő évin és a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon viszont indulni akar az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Okszana Csuszovityina, a 47 esztendős üzbég tornász.

 

 

Azt, hogy távol marad az október 29-én kezdődő londoni vb-től, a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva jelentette be a sportág elnyűhetetlen klasszisának számító tornásznő, aki hozzátette: „Most a következő szezonra és a 2023-as világbajnokságra készülök, amelyek sokkal fontosabbak számomra a válogatás szempontjából, mivel ki akarok jutni a 2024-es játékokra."

Csuszovityina a 2021-es tokióival együtt eddig nyolc nyári olimpián indult, ami a részvételt illetően sportági világrekordnak számít. A japán fővárosban, ahol 14. lett ugrásban, még arról beszélt, hogy most már tényleg felhagy a tornával, egy éve Instagram-oldalán viszont azt tudatta, mégis folytatja pályafutását.

„Egyszerűen nem tudom befejezni a karrieremet úgy, hogy ne szerezzek még érmet Üzbegisztánnak” – írta sokadik visszatérését magyarázva.

A pályafutása során a Szovjetunió és Németország színeiben is indult Csuszovityina – aki 47. születésnapját június 19-én ünnepelte – első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert. Kollekciójában a legértékesebb medálok sorában egy olimpiai (1992, Barcelona), három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel.

Van ötkarikás ezüstje is, a vébékről négy második és négy harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második, egyszer annak harmadik fokán. Szülőhazája reprezentánsaként az Ázsia-bajnokságokon három ezüstöt és egy bronzot gyűjtött. Idén két világkupa-elsőséget is kiérdemelt, májusban sikerszámában üzbég bajnoki címet szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14

Kovács Zsófia ismét odaérne Európa, vagy akár a világ legjobb tornászai közé

Egyéb egyéni
2026.05.07. 11:33

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
2026.05.03. 17:49

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
2026.04.29. 16:55

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19
Ezek is érdekelhetik