Vívás: három magyar női párbajtőröző jutott be a 64 közé a vancouveri vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.12.09. 09:21
null
Muhari Eszter egyenesen a 64-es táblán kötött ki (Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport)
Három magyar lépett pástra, közülük ketten folytathatják a versenyt a női párbajtőrözők vancouveri vk-viadalán – míg Kun Anna kiemeltként csak a 64 között köt be.

Kun Anna a világranglista harmadik helyezettjeként kihagyta a női párbajtőrözők vancouveri világkupa-viadalának selejtezős napját, amelyet magyar idő szerint éjjel rendeztek Kanadában – a rangsor legjobb 16 vívója ilyenkor csak szurkol a többieknek.

Kun Anna például másik három magyarnak drukkolhatott: Büki Lili, Muhari Eszter és Wimmer Dorina egy-egy vereséget szedett össze a csoportasszók során. Muharinak a tusaránya is jónak bizonyult, így ő egyből a 64-es táblára jutott.

Büki és Wimmer remek csoporteredményüknek köszönhetően nem vívtak a 96 közé jutásért, vagyis egyetlen kieséses asszó várt mindkettőjükre a főtáblára jutáshoz: ezt Büki megnyerte, Wimmer sajnos elveszítette, így magyar idő szerint szombat éjjel három magyar léphet pástra a 64 között a női mezőnyben.

Hogy a férfiak között hány magyar lesz, még nem tudjuk: a selejtezőjüket magyar idő szerint pénteken éjszaka rendezik Vancouverben.

VILÁGKUPAVERSENY, VANCOUVER

Párbajtőr
Nők. Egyéni
A csoportmérkőzéseken:
Kun Anna (kiemelt), Büki 5 győzelem/1 vereség, Muhari 5/1, Wimmer 5/1
A 64 közé jutásért: Büki–Hu (kanadai) 13:12, Hsziao Zsuj-en (kínai)–Wimmer 15:11

 

Legfrissebb hírek

Vívás: a férfi és a női kardcsapat is ötödik lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.26. 07:15

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hét magyar női párbajtőröző a dohai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.23. 14:42

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Vívás: Siklósi és Muhari bronzérmes a vancouveri világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.12.07. 07:50

Vívás: három férfi tőrözőnk főtáblás a fukuokai vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.05. 11:06

Vívás: Muhari és Büki főtáblás a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.05. 07:41

Vívás: négy férfi tőrözőnk a 64 között a mallorcai vk-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 18:32
Ezek is érdekelhetik