Asztalitenisz: Póta Georgina szerencsés vesztesként főtáblás Dohában

SZ. M.SZ. M.
2023.01.17. 14:52
null
Póta Georgina egyesben és párosban is ott van a dohai főtáblán (Fotó: WTT)
Póta Georgina a dohai wtt-verseny selejtezőjének utolsó fordulójában ugyan 3:1-re kikapott a tajvani Li Jü-jüntől, ám Fortuna „értékelte” a jó játékát: a főtábla utolsó szabad helyére a vesztesek közül őt sorsolták ki továbbjutónak.

 

A selejtező sorsolásánál nem volt szerencséje Póta Georginának Dohában, ugyanis az utolsó fordulóban az egyik legnehezebb ellenfelet, a csapatban világbajnoki bronzérmes tajvani Li Jü-jünt kapta ellenfélül. Első számú játékosunk ennek ellenére közel állt a bravúrhoz, az első szettet megnyerte, majd 1:1 után a harmadikban három, a negyedikben négy játszmalabdája is volt, ám egyik lehetőséggel sem tudott élni, így 3:1-re kikapott. Ekkor úgy tűnt, egyesben számára befejeződött a wtt-sorozat dohai contender-versenye, ám Fortuna adott neki még egy esélyt: a főtáblán kilenc szabad hely volt, s miután a selejtezőből nyolcan jutottak tovább – köztük Madarász Dóra – az utolsó kör nyolc vesztese közül kisorsolták, ki lehet a kilencedik továbbjutó, s a szerencse ezúttal Póta mellé állt. Sőt már azt is tudjuk, hogy szerdán a 16 közé jutásért a világranglistán 20. helyen álló kínai Csien Tien-ji ellen áll asztalhoz, míg Madarász ellenfele ugyanebben a körben a szlovák Barbora Balazová (48.) lesz. Rajtuk kívül az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, a Póta, Madarász és az Ecseki, Madarász duó is ott van a főtáblán.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33