Csupasport: Beda Szabolcs a 48 órás világbajnokot is túlszárnyalta tavaly

2023.01.08. 20:49
null
Beda (balra) remek évet tudhat maga mögött (Fotó: Váry Krisztina)
Az egyik legjobb magyar ultra futó 2022-es idénye remekül sikerült, ám Beda Szabolcs már a 2023-as szezonra figyel, idén is komoly célokat tűzött ki maga elé.

– Ön szerezte a tavalyi évben a legtöbb pontot a magyar bajnokságokon, szám szerint harmincegyet. Ez alapján jó évet hagyott maga mögött.
– Összességében valóban remekül sikerült az elmúlt esztendő – mondta a Csupasportnak Beda Szabolcs. – Valamelyest döcögősen kezdődött, az év első két versenyem nem teljesen úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Tapolcán a hatórás országos bajnokságon Erős Tibor mögött második lettem, úgy éreztem lett volna bennem több is, de nagyon hideg, szeles idő volt, nem tudtam rendesen bemelegedni. A második esemény a száz kilométeres ob volt Budakalászon, sajnos fel kellett adnom a versenyt. Előtte nem sokkal koronavírusos voltam, s valószínűleg ennek hatására problémáim lettek futás közben, nem éreztem jól magam, hetven kilométer körül kiszálltam. Ritkán adok fel versenyt, ám ezúttal muszáj volt.

– A folytatás annál jobban alakult.
– Így van. Következett a tizenkét órás ob Martonvásáron, amelyet címvédőként sikerült megnyernem. Bódis Tamás komoly tempóban kezdett, amivel mindenkit meglepett, ám végül feladta a versenyt, így én értem elsőként a célba. Ezt követte a száz mérföldes ob, ahol szintén sikerült megszereznem az aranyérmet. A tihanyi Backyard Ultra ob-n kíváncsiságból indultam, ki akartam próbálni, hogy mennyire fekszik nekem ez a típusú verseny. Emellett jó felkészülésnek gondoltam a negyvennyolc órás ob előtt. Végül Geszti Péter és Fodor Szilárd mögött harmadik lettem, elégedett voltam.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik