Sakk: Oroszország még februárban kiléphet az európai szövetségből

2023.01.31. 14:09
null
Az oroszok egyik legjobbja, Jan Nyepomnyascsij (Fotó: Getty Images)
Az Európai Sakkszövetség (ECU) arra számít, hogy Oroszország február 24-ig megszünteti tagságát és átlép az Ázsiai Sakkszövetségbe (ACF).

 

Az orosz sportági szövetség már korábban megszavazta az ACF-hez való csatlakozást, miután a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) úgy döntött: nem engedélyezi az oroszok részvételét a csapatversenyeken.

A FIDE – amelynek Arkagyij Dvorkovics személyében orosz elnöke van – tavaly február 28-án, négy nappal az ukrajnai háború kirobbanása után jelentette be, hogy az invázió miatt Oroszország és a konfliktusban Moszkvát támogató Fehéroroszország nem rendezhet hivatalos versenyeket. Március 16-án pedig azt közölte, hogy a két ország válogatottjai nem vehetnek részt a szervezet égisze alatt zajló eseményeken. Kivételt az egyéni indulást illetően tett olyan formában, hogy az orosz és fehérorosz sakkozók a nemzeti jelképek használata nélkül, semleges színekben, a FIDE zászlaja alatt asztalhoz ülhetnek a nemzetközi tornákon.

Az Ázsiai Sakkszövetség február végén Abu-Dzabiban tartja közgyűlését, amelyen döntés születhet Oroszország felvételéről.

Legfrissebb hírek

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Sakk: indiai győztes a nagykanizsai tornán, Korpa Bence a magyar bajnok

Egyéb egyéni
2026.08.23. 18:58