Csupasport: a nigériai Oroszlánnak jöhet a Mr. Olympia

V. SZ.V. SZ.
2023.03.13. 21:04
null
Fotó: Csupasport
Samson Dauda a rögbiről váltott a testépítésre, ma pedig már a világ legjobbjai között tartják számon. Idén megnyerte az Arnold Classicot, a következő célja pedig az, hogy a Mr. Olympián is ő legyen a legjobb.

Révbe ért a Nigériai Oroszlán, azaz Samson Dauda, aki megnyerte az idei Arnold Classic Men's Open kategóriáját, és ezzel hazavihette a mesés 300 ezer dolláros, azaz több mint százmillió forintos pénzjutalmat. Az elképesztő fizikummal rendelkező sportember kezdetben rögbizett, majd az öltözőben a többiek látva az egyébként is erős testfelépítését azt javasolták neki, hogy érdemes lenne gyakrabban lemennie a konditerembe.

Így is tett, de csak a 2013-as Mr. Olympia után kezdte el igazán komolyan venni a testépítést. Samson Dauda történetét megismerheti a Csupasporton, ahol olvashatnak egy beszélgetést az edző nélkül készülő Krassói Tamással is, aki korábban Spartan-, kerékpár- és futóversenyeken is jó eredményeket ért el, mára azonban csak a futás maradt neki, amiből viszont négyszer annyit edz.
Legfrissebb hírek

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
13 órája

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33