Csupasport: nem érdeklik a kritikák a kétszeres Mr. Olympia-győztest

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 18:59
Címkék
Big Ramy jogtalannak érzi az őt ért bírálatokat, és úgy érzi, még korai lenne pályafutása befejezésével foglalkoznia.

Itt az ideje visszavonulni! Minden legendás sportoló életében eljön az a pillanat, amikor felerősödnek a visszavonulását sürgető hangok. Így van ez Cristiano Ronaldo vagy Lewis Hamilton esetében is, de nem kivétel ez alól a kétszeres Mr. Olympia-győztes Mamduh Mohammed Hasszan Elszbiaj, azaz Big Ramy sem. Tény, az egyiptomi sportoló legutóbbi két nagy versenye nem sikerült jól, a tavaly decemberi Mr. Olympián „csak” ötödik lett, az idei Arnold Classicon pedig negyedik helyen végzett. Úgy, hogy előzetesen mindkét versenyen az egyik legnagyobb esélyesnek számított, a hozzáértők szerint azonban nem volt jó formában.

Az utóbbi időszakban egyre több kritikát kapott, az 57 éves amerikai testépítő, Bob Cicherillo például nemrég azt nyilatkozta, hogy Big Ramy biztosan nem nyer több Mr. Olympiát. A 38 éves egyiptomi sportember viszont másképp gondolja, és az Instagramon üzent azoknak, akik már leírták őt. Reakciója a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik