Párizs 2024: a drága jegyek miatt maradhat le a kétszeres olimpiai bajnok hétpróbázó családja

Vágólapra másolva!
2023.03.07. 16:48
null
Nafissatou Thiam nem örül a drága jegyáraknak (Fotó: Getty Images)
Nafissatou Thiam, a belgák kétszeres olimpiai bajnok hétpróbázója szerint elszomorító, hogy ugyan a sportolók miatt rendeznek olimpiát, de a résztvevők családtagjai nem tudják kifizetni a drága párizsi belépőket.

 

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál beszámolója szerint az utóbbi napokban több kritika is érte a 2024-es ötkarikás játékok szervezőit, mivel a szurkolók a belépőket túl drágának, a jegyértékesítést pedig bonyolultnak tartják.

A 28 éves atlétát megdöbbentették az árak, és a La Derniére Heure Les Sports nevű belga lapnak azt mondta: „Szégyennek tartom, hogy sportolóként mi vagyunk a fő látványosság, de a családunk nem lehet ott a drága belépők miatt”.

A kétszeres világ- és Európa-bajnok versenyző, Nafissatou Thiam testvérét sikeresen kisorsolták az első körben, és a többi drukkerhez hasonlóan összeállított magának egy három eseményre szóló csomagot – ezek 80 eurótól (csaknem 30 ezer forintról) indultak –, a végösszeg azonban sokkolta a Thiam családot.

„Regisztrálunk majd a második körös sorsolásra, és megpróbálunk egyalkalmas belépőket vásárolni” – tette hozzá a világklasszis atléta, aki abban bízik, hogy családja mégis a helyszínen szurkolhat majd neki Párizsban.

A szervezők egymillió belépőt 24 euróért, a nagyközönség számára elérhető jegyek felét pedig 50 euróért fognak értékesíteni. A lakosság ugyanakkor nem fogadta kitörő örömmel, hogy a francia állam már lefoglalta a legolcsóbb belépők felét, amelyet az általa kiválasztott közösségeknek szeretne majd kiosztani. Továbbá azt is kritizálták, hogy az atlétikai programra 690 eurónál tetőzött a jegyek ára, emellett pedig néhány sportágban – mint a vívás vagy a sportmászás – nagyon kevés belépőt lehetett vásárolni.

A szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet azzal védekezett, hogy a jegyek nem drágábbak a 2012-es londoni játékok belépőinél, ráadásul „ugyanennyiért lehetett belépőt váltani a rögbi- és a labdarúgó-világbajnokságra is”.

Helyi felmérések szerint a francia lakosság több mint 80 százaléka drágának tartja a jövő évi párizsi olimpia jegyeit, amelyre csaknem tízmillió belépő lesz elérhető.

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
19 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik