Asztalitenisz: Szudi párosban is búcsúzott Bangkokban, túl erős volt a kínai kettős

2023.04.26. 08:37
null
A Szudi Ádám, Anders Lind magyar, dán kettős helytállt kínai ellenfelével szemben (Fotó: WTT)
Az egyesben és párosban is magyar bajnoki címvédő Szudi Ádám a dán Anders Lind oldalán öt játszmában kikapott kínai ellenfelétől a bangkoki WTT-verseny negyeddöntőjében.

Nehezebb feladatot nem is kaphatott volna Szudi Ádám és a dán Anders Lind a WTT-sorozat bangkoki állomásán: a star contender besorolású versenyen férfi párosban együtt induló két játékosnak a negyeddöntőben a Hszüe Fej, Hszü Jing-pin duóval kellett megmérkőznie. Annak ellenére, hogy a két kínai nem tartozik hazájuk válogatottjának első vonalába, egyénileg mindketten bőven top 100-asok, Hszü Fej a 67., míg Hszü Jing-ping a 47. a világranglistán, miközben Szudi és Lind esetében a 164. és a 169. helyről beszélünk.

Persze az egyéni pozíciók nem feltétlenül tükrözik a párosbeli teljesítményeket – ne feledjük, a Szudi, Ecseki duó például a 16. a párosok világranglistáján –, iránymutatónak azonban mindenképpen jók, miként azt a bangkoki összecsapás is bebizonyította.Az ázsiaiak kezdtek jobban, az első két játszmát megnyerve 2:0-ra elhúztak, Szudiék azonban visszakapaszkodtak, kiegyenlítettek, a mindent eldöntő ötödik szett viszont már simán a kínaiaké volt, így ők jutottak be a legjobb négy közé – ahová egyébként kizárólag ázsiai duók kvalifikáltak.

Tekintve, hogy a magyar válogatottból csak Szudi utazott el Thaiföldre, a Linddel alkotott párosának vereségével – Szudi egyesben már korábban kiesett – a mieink számára befejeződött a verseny, a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette viszont még egyesben és az osztrák Sofia Polcanovával párosban is versenyben van.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, BANGKOK
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő:

Hszüe Fej, Hszü Jing-ping (kínai)–Szudi Ádám, Anders Lind (magyar, dán)3:2 (11, 7, –10, –8, 3)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33