Evezés: kapitány párharcokra számít az evezősök válogatóján

2023.04.18. 10:20
null
Lőrincz Attila szerint Pétervári-Molnár Bendegúz jó formában várja a viadalt (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Címkék
Lőrincz Attila, az evezősök szövetségi kapitánya leginkább párharcokra számít a hétvégi válogatón, amely egy hosszabb kiválasztási folyamatot zár le Szegeden.


A tavaly kinevezett szakember az MTI-nek elmondta, hogy a megszokottnál kevesebb nevezés érkezett a szombaton rajtoló versenyre, mivel tavaly óta sok U23-as evezős felhagyott a sportággal. A válogatott kerettagok több szintfelmérőn is átestek az alapozó időszakban – ez már az új kiválasztási rendszer részét képezte –, ebből a szakmai stáb átfogó képet kapott a versenyzők állapotáról.

Lőrincz Attila kiemelte, hogy az eredmények alapján Pétervári-Molnár Bendegúz és Galambos Péter is jó formában várja a viadalt, utóbbi ráadásul az elmúlt két-három év legjobb teljesítményét nyújtotta a teszteken, valamint a Simon Béla-Juhász Adrián férfi kormányos nélküli kettes is kiemelkedően teljesített az utóbbi időben.

A kapitány szerint Pétervári-Molnár ellenfele egypárban a januárban ergométeren Európa-bajnok Szabó Márton lehet, aki a februári ergométeres ob-n legyőzte a harmincéves olimpikont. Férfi kétpárban a Bácskai Máté-Szabó Márton duó legnagyobb ellenfele a Gerei Tamás-Ács Kristóf kettős lehet, míg a Furkó Kálmán-Szabó Bence egység a normálsúlyúak között fog indulni kettesben, mivel nem volt vetélytársa a könnyűsúlyúaknál.

A nőknél egypárban a kapitány szerint Bertus Kitti és a szezonnyitón diadalmaskodó Preil Vivien között dőlhet el az aranyérem sorsa.

Lőrincz Attila elmondta: Inkább párharcokra számítok, győzzön a jobb. Hozzátette, hogy azokat a fiatalokat is szeretnék integrálni a felnőtt csapatba, akik nem a párizsi hanem a Los Angeles-i olimpiára lehetnek esélyesek.

A válogatót követően a május eleji zágrábi világkupán állhatnak rajthoz a május végi, bledi Európa-bajnokságra utazó csapat tagjai. Ehhez a kerethez azok a fiatalok csatlakozhatnak, akik Szegeden teljesítik a győzteséhez viszonyítottan meghatározott időt.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
14 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik