Sportlövészet: Sidi Péter nem román, de nem is magyar színekben versenyzett

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 11:12
null
Sidi Péter eltiltása után román versenyeken indult, most Németországban tűnt fel (Fotó: Földi Imre)
A 2021-ben kapott két éves eltiltása után román állampolgárságot szerző, korábbi világ- és Európa-bajnok sportlövő, Sidi Péter újabb ország színeiben tűnt fel: országos csúccsal nyert meg egy berlini versenyt, német színekben – vette észre a Magyar Nemzet.

 

A világ- és Európa-bajnok Sidi Pétert a Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) elnöksége 2021 júniusában két évre eltiltotta, amiért abban az évben, az indiai világkupa-viadalon a versenytársa tudta és engedélye nélkül bement Péni István szállodai szobájába. Az UTE Európa-bajnokának az újdelhi viadalon pozitív lett a doppingtesztje, de miután bizonyítani tudta, hogy szabotázst követtek el ellene, felmentették a doppingvád alól.

Sidit nem foglalkoztatta az eltiltás, Romániában rendszeresen versenyzett, majd román felesége révén 2021 őszén az állampolgárságot is megszerezte keleti szomszédunknál.

A Magyar Nemzet cikke szerint a sportlövő most egy németországi viadalon vett részt: az 50 méteres puska három testhelyzetű számában 595 körös országos csúccsal nyerte meg a kvalifikációt. A verseny jegyzőkönyvében Sidi Péter németként szerepel. Sidi „németté válása” meglepetést okozottt a Magyar Sportlövők Szövetségénél is. Molnár László kommunikációs igazgató a napilap kérdésére elmondta:

„A román szövetség korábban megkeresett bennünket Sidi Péter esetleges országváltása ügyében, de nyugvópontra került az ügy. A németek nem kerestek meg bennünket, így számomra mindenképpen meglepő a neve mellett a GER felirat, a magam részéről nem igazán tudom hova tenni. Az biztos, hogy az 595 kör nagyon jó eredmény.”

21 ország színeit képviselték a versenyzők – Sidi Péter Németországét
21 ország színeit képviselték a versenyzők – Sidi Péter Németországét

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:27

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.10. 19:40

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
2025.09.09. 08:46

Koronglövő ob: trapban Jóna Bernadett és Rosta Márton, skeetben Renner Bálint a bajnok

Egyéb egyéni
2025.09.07. 20:39

Magyar arany- és ezüstérem a szerbiai parasportlövő világkupán

Egyéb egyéni
2025.09.03. 19:09

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Péni István újabb mérföldkőhöz ért

Egyéb egyéni
2025.08.09. 09:50

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
2025.08.03. 18:33
Ezek is érdekelhetik