Torna Eb: Kovács Zsófia bronzérmes gerendán

2023.04.16. 13:05
null
Kovács Zsófia bronzérmes lett gerendán (Fotó: AFP)
Kovács Zsófia bronzérmet nyert gerendán vasárnap az antalyai torna Európa-bajnokságon.

A háromszoros Eb-győztes magyar tornász a második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, így éremre esélyesként mutathatta be gyakorlatát. Stabilan és szépen tornázott, minimális megingásai voltak csupán, a végén pedig a dupla szaltós leugrást is szépen hajtotta végre, a leérkezésnél kicsit ellépett.

Bemutatójára 13.500 pontot kapott, ezzel úgy tűnt, 33 ezreddel lemarad a dobogóról. A magyar csapat azonban óvást nyújtott be az egyik elem megítélését vitatva, ennek helyt adtak, így Kovács 13.700 ponttal egy pozíciót előrelépett. Úgy lett harmadik, hogy azonos ponttal zárt a második Manila Espositóval, de az olasz a kivitelezésben jobb volt.

Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme. Kovács pénteken második volt egyéni összetettben, szombaton pedig ötödik lett felemás korláton.

Később talajon nyolcadik lett a dunaújvárosi tornász. Ezen a szeren a hatodik eredménnyel jutott a fináléba, melyben negyedikként mutatta be gyakorlatát. Az eleje jól ment neki, az utolsó két ugrássoránál viszont hibázott. Az elsőnél a végén az ideálisnál kicsit alacsonyabb szögben vonalon kívül érkezett a talajra, az utolsónál pedig a hátra dupla szaltónál hátrafelé ellépett. Bemutatójára 12.733 pontot kapott.

TORNA, EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANTALYA
SZERENKÉNTI DÖNTŐ, GERENDA

1. Sanne Wevers (Hollandia) 13.800 pont
2. Manila Esposito (Olaszország) 13.700
3. Kovács Zsófia 13.700

TALAJ
1. Jessica Gadirova (Nagy-Britannia) 14.000 pont
2. Alice Kinsella (Nagy-Britannia) 13.666
3. Sabrina Maneca-Voinea (Románia) 13.566
...8. Kovács Zsófia 12.733

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 22:39

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23