Asztalitenisz: kupát is nyert Görögországban Póta Georgina

2023.05.03. 08:52
null
A Budaörs mellett az Olympiakoszban is szerepel Póta Georgina
A szabályok adta lehetőséggel élve a Budaörs mellett az Olympiakosznál légióskodik Póta Georgina, aki a hét végén görög csapatával bajnoki címet ünnepelhetett.

A szabályok adta lehetőséggel élve a Budaörs mellett az Olympiakosznál légióskodik Póta Georgina, aki a hét végén görög csapatával bajnoki címet ünnepelhetett.

Sűrű napjai vannak Póta Georginának: miközben az SH-ITB Budaörsi SC játékosaként a második számú kontinentális sorozat, az Európa-kupa döntőjének visszavágójára készül – vasárnap 16 órakor az olasz ASD Quattro Mori lesz az ellenfél –, az elmúlt hét végén a bajnoki címért lépett asztalhoz Görögországban.

„A szabályok szerint egy idényben több bajnokságban is szerepelhet egy játékos, csupán annyi a megkötés, hogy nemzetközi porondon egy asztaliteniszező csak egy csapatot erősíthet      – mondta a világranglistán 79. helyen álló 38 éves Póta. – A budaörsiek mellett így ebben az idényben Görögországban is játszom. Kifejezetten jó mérleggel zártam a bajnokságot, ugyanis a teljes évadban tizenkilenc mérkőzésen mindössze három játszmát veszítettem, azaz 57:3-as játszmaaránnyal zártam.”

A bajnoki címről döntő összecsapáson a Panathinaikosz volt Pótáék ellenfele, a magyar légiós mellett az ukrán Margarita Peszocka és a svéd Filippa Bergand alkotta az Olympiakosz trióját. Érdekesség, hogy a másik oldalon is volt magyar légiós, a Panathinaikosz színeiben ugyanis női válogatottunk korábbi alapembere, Pergel Szandra szerepelt. A találkozó igencsak egyoldalú volt, a pireusziak 4:0-ra győztek úgy, hogy a négy mérkőzésen mindössze egy játszmát veszítettek – Pótának egy mérkőzés jutott, a görög válogatott Ekaterini Toliu elleni partit három sima játszmában hozta.

Az Olympiakoszról érdemes tudni, hogy a görög asztaliteniszezés egyik kiemelkedő klubja, mi sem bizonyít jobban, mint hogy a hétvégén a hölgyek mellett a férfiak is megnyerték az aranyérmet, ami azt jelenti, hogy a klub története során a férfiaknál a 16., a nőknél pedig a 28. bajnoki címet szerezte meg, ráadásul Pótáék veretlenül lettek bajnokok.

„A bajnoki mérkőzés után másnap az Athén környéki csapatoknak kiírt kupát is megnyertük  – tette hozzá Póta. – Ott a döntőben szintén a Panathinaikosszal játszottunk, és azt a találkozót is négy nullára nyertük meg, június elején pedig még a görög nemzeti kupáért is asztalhoz állunk.”    

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33