Asztalitenisz-vb: Szőcs és Oláh kiejtette a svéd Källberg testvéreket

SZ. M.SZ. M.
2023.05.20. 23:22
null
A finn színekben versenyző Oláh Benedek sikere a férfi egyes első fordulójának talán legnagyobb meglepetése (Fotó: WTT)
A durbani 53. egyéni asztalitenisz világbajnokság nyitó napján a román színekben versenyző Szőcs Bernadette és a finneket erősítő Oláh Benedek is győzelemmel mutatkozott be, érdekesség, hogy mindkettejüknek svéd és mindkettejüknek Källberg volt az ellenfele, Oláh Anton, Szőcs pedig a testvére, Christina ellen nyert.

 

A Dél-Afrikában zajló egyéni világbajnokság első napján a magyar válogatotthoz köthetően öt mérkőzésre került sor, Madarász Dóra, valamint a Póta Georgina, Madarász Dóra és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám páros győzött, Majoros Bence és Hartbrich Leonie viszont vereséget szenvedett és kiesett. Magyar szempontból érdemes volt figyelni a magyar szülőktől származó, de Finnországban születő, ezáltal finn színekben versenyző Oláh Benedekre. Az 54. helyen kiemelt 32 éves játékos bravúrral kezdett, az első fordulóban a svédek egyik legjobbját, a 22.-nek rangsorolt Anton Källberget győzte le hét játszmában úgy, hogy Källberg 3:1-re is vezetett, Oláhnak innen sikerült fordítania.

A hölgyeknél a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette is Källberg ellen játszott, Anton testvére, Christina állt az asztal túloldalán. Itt egyértelműen az európai elithez tartozó, román színeket képviselő Szőcs volt a favorit, s annak rendje és módja szerint hozta is kötelezőt. Szőcs egyébként három számban kvalifikált a vb-re, az osztrák Sofia Polcanovával – Madarász Dóra nagy bravúrral őt búcsúztatta az egyes első fordulójában – párosban negyedik kiemeltként az első körben erőnyerő, míg a román Ovidiu Ionescuval a vegyes párosban vasárnap a török Ibrahim Gündüz, Sibel Altinkaya kettős ellen áll asztalhoz.

56. EGYÉNI ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DURBAN
Férfiak. Egyes. A 64 közé jutásért:
Oláh Benedek (finn, 54. kiemelt)–A. Källberg (svéd, 22.) 4:3 (–8, 7, –10, –8, 4, 10, 9)
Nők. Egyes. A 32 közé jutásért:
Szőcs Bernadette (romániai, 17.)–C. Källberg (svéd, 53.) 4:1 (11, 8, –8, 1, 5)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33