Csupasport: a 21. század legizmosabb futballistái

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 20:08
Címkék
A futballban a jelentős izomtömeg nem jelent egyet a sikerrel, de vannak játékosok, akik karrierjük során – vagy annak végeztével – különös figyelmet fordítottak arra, hogy kigyúrják magukat.

 

Bár a népszerű futballisták között sok sportos játékost találunk, a sportág sajátosságai miatt kevés olyan van közöttük, aki látványos kigyúrt felsőtesttel és nagy izomtömeggel büszkélkedhetne. Ugyanakkor vannak köztük olyanok is, akik egy testépítőversenyen is jó eséllyel indulhatnának – igaz, közülük többen csak profi pályafutásuk befejezése után gyúrták ki magukat.

ADEBAYO AKINFENWA – A nigériai származású angol csatár soha nem szerepelt a Premier League-ben, mégis rengetegen ismerik a futballvilágban. Nem véletlenül, ugyanis sokáig a világ legerősebb labdarúgójaként tartották számon. Bár tavaly visszavonult, és pankrátornak áll, idén tavasszal visszatért, és a regionális bajnokságban szereplő Faversham Town csapatához igazolt. A karját nézve ugyanakkor simán el tudnánk képzelni testépítőként vagy egy erősember-versenyen.

A cikk folytatása képekkel és videóval a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
7 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30
Ezek is érdekelhetik