Torna-vk: egy magyar arany és két ezüst Várnában

2023.05.27. 19:40
null
Kovács Zsófia aranyérmet nyert Bulgáriában (Fotó: Facebook/VarnaWorldCup)
Kovács Zsófia arany-, Mayer Gréta és Molnár Botond ezüstérmet nyert a tornászok várnai challenge világkupa-versenyen.

A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint Kovács felemás korláton 14.166 ponttal szerezte meg az első helyet, Mayer 13.050 ponttal zárt, ez most a második helyhez volt elég.

Molnár Botond – aki vasárnap az ugrás fináléjában is érdekelt – talajon 13.833 ponttal lett ezüstérmes. Rajta kívül Czifra Bettina Lili a gerenda, Vecsernyés Dávid pedig a nyújtó döntőjében szerepel a zárónapon.

Kovács Zsófia elégedetten értékelt az eredményhirdetés után. „Elég jó gyakorlat sikerült felemás korláton, örülök, hogy az Eb után egy vk-arannyal kezdtem. A kontinensbajnokság óta nem versenyeztünk, ám végig edzettünk. Jó hangulatú verseny volt.”

Mayer Gréta így látta a döntőt: „A célom az volt, hogy jobban teljesítsek a fináléban, mint a selejtezőben, és ez sikerült. Jó volt dobogóra állni. Ebben az évben a vb-re való felkészülés fontos szerepet kap. A kemény munkához ez a mostani dobogós helyezés is ad némi motivációt.”

Molnár Botond negyedikként jutott döntőbe talajon. „Örülök, hogy sikerült előrelépni. Nem volt rontásom, és így elviszem az ezüstöt. Pedig tartottam egy picit a mezőnytől, mert vannak itt elég jó talajosok” – összegzett Molnár Botond, aki a vk záró napján az ugrás döntőjében lesz érdekelt. Rajta kívül Czifra Bettina Lili a gerenda, Vecsernyés Dávid pedig a nyújtó fináléjában mutatja be gyakorlatát.

 

Legfrissebb hírek

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
6 órája

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 22:39

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04