Asztalitenisz: Lakatos csak párosban maradt talpon Tuniszban

SZ. M.SZ. M.
2023.06.20. 20:29
null
Lakatos Tamásnak egyesben nem volt szerencséje a sorsolásnál, párosban viszont iráni partnerével továbbjutott (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat tuniszi állomásán szereplő Lakatos Tamás egyesben a selejtező első fordulójában kiesett, párosban viszont iráni partnerével simán vette az első akadályt.

Miközben a válogatott kerethez tartozó asztaliteniszezőink nagyobb része a Európai Játékok pénteki rajtjára vár, Lakatos Tamás a WTT-sorozat tuniszi contender versenyén állt asztalhoz. A világranglistán a 294. helyen álló 27 éves magyar játékosnak nem volt szerencséje a sorsolásnál, ugyanis a kvalifikáció első körében a nála jóval előrébb jegyzet német Kay Stumperrel (124.) kellett megmérkőznie.

A 25 perces találkozó első két szettje után Lakatos még egálra állt, ám azt követően a 20 éves jobbkezes német átvette az irányítást, s viszonylag simán nyert. Lakatos Amir Hosszein Hodaei (132.) oldalán párosban is bemutatkozott itt a papírforma a magyar, iráni kooperáció sikerét ígérte, amit az asztalnál látottak is megerősítettek Lakatosék,ha nem is könnyen, devették a szaúdi Turki Almutairi, Azzam Alim duó jelentette akadályt.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, TUNISZ
FÉRFIAK
EGYES
Selejtező. 1. forduló:
Stumper (német)–Lakatos Tamás 3:1 (5, –6, 7, 6)
PÁROS
Selejtező. 1. forduló:
Lakatos, Hodaei (magyar, iráni)–Almutairi, Alim (szaúdi)3:2 (3, –12, –10, 3, 9)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33