Asztalitenisz: a nyolcaddöntőben búcsúzott az Ecseki, Majoros páros

SZ. M.SZ. M.
2023.07.05. 18:35
null
Az Ecseki Nándor, Majoros Bence kettősünk mindhárom játszmában csak minimális különbséggel maradt alul lengyel ellenfelével szemben (Fotó: WTT)
A ljubljanai WTT-verseny nyolcaddöntőjében az Ecseki Nándor, Majoros Bence páros három szoros játszmában szenvedett vereséget a jóval összeszokottabb lengyel Samuel Kulczycki, Maciej Kubik duótól.


Szudi Ádám nem nevezett a WTT-sorozat ljubljanai star contender versenyére, ezért állandó párostársa, Ecseki Nándor, amolyan alkalmi kooperációként Majoros Bencével indult – igaz korábban volt már erre példa, legutóbb februárban, az ammani contender versenyen. Tekintve, hogy mindketten jó páros játékosnak számítanak – Ecseki Szudival számos szép eredményt ért el, a májusi dél-afrikai világbajnokságon például egészen a negyeddöntőig jutott, Majoros pedig általában dán Anders Linddel indul – nem meglepő, hogy nyolcadik kiemeltként még így is alapból a főtáblára kerültek, igaz ott egyből nehéz ellenfél várt rájuk. A kilencedikként rangsorolt lengyel Samuel Kulczycki, Maciej Kubik duó Ecsekiékkel ellentétben összeszokott egységnek számít, olyannyira, hogy a versenyszám világranglistáján a 23. helyen áll, így aztán várható volt, hogy a nyolcaddöntő nem lesz egyszerű feladat. A látottak igazolták is a várakozásokat, a 34 percig tartó összecsapás három játszmában dőlt el a lengyelek javára, de mindegyik szettet a lehető legkisebb, kétpontos különbséggel vitték el Kubikék úgy, hogy a magyar duónak az első etapban három, a harmadikban pedig egy játszmalabdája is volt.

Mivel korábban egyesben Majoros Bence, Ecseki Nándor és Bálint Bernadett sem jutott túl a selejtezőn, ezzel magyar szempontból véget ért a ljubljanai torna. A WTT-sorozat a vasárnapi ljubljanai döntők után néhány hetes nyári pihenőre „vonul”, folytatás július 27-től Csehországban, a havirovi feeder versennyel.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, LJUBLJANA
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő
Kulczycki, Kubik (lengyel)–Ecseki Nándor, Majoros Bence 3:0 (15, 9, 10)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33