Birkózás: Bognár Erikáé a magyar csapat harmadik érme

I. SZ.I. SZ.
2023.07.15. 17:54
Az idei Európa-bajnokság ezüstérmese, a női 55 kilogrammos Bognár Erika révén magyar bronzérem született a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) budapesti rangsorviadalán, a BOK-csarnokban zajló Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen – tudtuk meg a magyar szövetség hírleveléből.
Bognár Erika bronzérmet szerzett a BOK-csarnokban (Fotó: Koncz Márton) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Bognár Erika bronzérmet szerzett a BOK-csarnokban (Fotó: Koncz Márton) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

A Budapesti Honvéd klasszisa jól kezdte a napot, hiszen a selejtezőben azt az amerikait Howkot múlta felül óriási csatában, akivel szemben korábban rendre elveszítette a mérkőzéseket.

A folytatásban aztán egy újabb amerikai következett, a vb-győztes Winchester azonban már jóval nagyobb falat volt számára, 11:0-ra kikapott, ám mivel legyőzője döntőbe került, Erika a bronzéremért birkózhatott.

A szombat délutáni programot Bognár Erika bronzmeccse nyitotta meg az Európa-bajnoki bronzérmes, vb-ötödik helyezett moldovai Dragutannal szemben. Ebben a csatában Bognár egypontos hátrányba került, ám a második menetben sikerült fordítania, végül 4:1-nél két vállra fektette riválisát, azaz bronzérmes lett.

Eközben az 59 kilogrammos U20-as vb-ezüstérmes Borsos Viktória is közel állt a dobogóhoz. Csoportmérkőzéseit követően ugyan kikapott az elődöntőben az amerikai Page Rogerstől, a bronzéremért azonban vezetett az indiai Samgeeta ellen, végül 6-2-es pontozással kikapott, negyedik helyezett lett.

A nap további magyar résztvevői, így Szenttamási Róza (55 kg), Szabó Nikolett (59 kg), Nyikos Veronika (76 kg), Torba Erik (kötöttfogású 60 kg), Andrási József (kötöttfogású 60 kg), Kecskeméti Krisztián (kötöttfogású 60 kg), Mányik Dávid (kötöttfogású 63 kg) és Tóth Levente (kötöttfogású 63 kg) idő előtt búcsúzni kényszerült a versenytől.

Korábban a szabadfogású 74 kilogrammos Kuramagomedov Murad arany-, a 125 kilogrammos Ligeti Dániel ezüstérmet szerzett a viadalon.

Vasárnap hét kötöttfogású súlycsoporttal (67, 72, 77, 82, 87, 97 és 130 kg) zárul a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
2026.09.01. 16:58

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33