Egyetemi Világjátékok: Pigniczki és Gőz is aranyérmes

2023.07.31. 17:55
null
Pigniczki Fanni az összetett után labdával is aranyérmes (Fotó: AFP)
Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó az egyéni összetett után labdával is diadalmaskodott, Gőz Roland cselgáncsozó pedig a 90 kilogrammos súlycsoportban nyert aranyérmet hétfőn a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint a 23 éves Pigniczki 32,650 pontot kapott labdagyakorlatára. Az MTK sportolója buzogánnyal és szalaggal a negyedik, míg karikával a hetedik helyen zárt.

A multisportesemény eredményközlő oldala szerint az U23-as Európa-bajnok Gőz Roland üzbég, észt, majd azeri ellenfeleket felülmúlva jutott döntőbe, ahol dél-koreai riválisát ipponnal verte, ezzel megszerezte a magyar cselgáncsozók második érmét.

Vasárnap Gyertyás Róza a női 52 kilóban lett bronzérmes, a hétfői versenynapon pedig a +100 kilóban a háromszoros U23-as Eb-győztes Sipőcz Richárd két-két győztes és vesztes mérkőzéssel az ötödik helyen végzett.

A magyar küldöttség három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett eddig Csengtuban, ahol 18 sportágban 119 ország közel 10 ezer résztvevője szerepel. A pénteken kezdődött és jövő keddig tartó Egyetemi Világjátékokon – korábbi nevén universiadén – 12 sportágban 113 sportoló képviseli a magyar színeket.

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
13 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
2026.08.14. 09:23

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

A magyar szövetség kijelölte az rg-világbajnokságra utazó keretet

Egyéb egyéni
2026.07.15. 10:15

Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szakszövetség

Egyéb egyéni
2026.06.23. 15:03