Maratoni kajak-kenu Eb: hat magyar érem szombaton

Vágólapra másolva!
2023.07.15. 22:08
null
A magyar versenyzők hat érmet nyertek a horvátországi maratoni kajak-kenu Eb harmadik napján (Fotó: kajakkenusport.hu)
A magyar versenyzők hat érmet nyertek a horvátországi maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság harmadik napján, szombaton.

Az európai szövetség honlapja szerint a felnőttek között Kövér Márton második lett kenu egyesben, Kiszli Vanda elsőként ért célba kajak egyesben – és immár hétszeres kontinensbajnoknak mondhatja magát –, Czéllai-Vörös Zsófia pedig a második helyen végzett ugyanabban a számban.

A junioroknál férfi kajak egyesben Kékesi Árpád harmadik, női kajak kettesben Reisz Janka és Kmetyó Klaudia az első, Dékányi Lili és Szmrtyka Hannah a harmadik helyen zárt.

A vasárnapig tartó viadalon a magyar válogatott felnőttkerete 20, az ifjúsági és U23-as kerete 24 főből áll. A verseny különlegessége, hogy nem állóvízen, hanem a Száva folyón rendezik a futamokat. A magyar küldöttség eddigi mérlege hat arany-, öt ezüst- és négy bronzérem.

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik